Berta Sándor

Legkorábban 2026-ban jöhet a digitális euró

Az időpont egyre valószínűbbnek tűnik.

Az Európai Központi Bank (EKB) tavaly októberben megerősítette, hogy tanulmányozza a digitális euró bevezetésének lehetőségét. 2020 novemberében az EKB és az eurózónához tartozó 19 állam jegybankjai elsődleges fontosságúnak nevezték a digitális fizetőeszköz kidolgozását és bevezetését, s kiderült, hogy azt már az idén tesztelnék és jövő év elején bevezetnék. Christine Lagarde, az EKB elnöke azt nyilatkozta, hogy szeretné öt esztendőn belül bevezetni a digitális eurót. A projekthez kapcsolódó koncepció már május végére szinte teljesen elkészült és abból kiderült, hogy az EKB biztosítja majd a "Digitális Euró" márkanévjogot és a fizetőeszközzel kapcsolatos pénzügyi forgalom a meglévő rendszereken fog működni.

Peter Kerstens, az Európai Bizottsága munkatársa a P19 fizetési platform internetes rendezvényén kiemelte, hogy jelenleg még csak a projekt előkészítése zajlik, az előzetes döntést jövő nyáron hozhatják meg. Mindez azt jelenti, hogy a digitális eurót 2026 előtt semmiképpen sem vezethetik be. A fogyasztók nem fognak sok változást érzékelni, a legnagyobb módosítást a korábbinál nagyobb biztonság jelenti majd.

Egy digitális valutának egyszerűbben használhatónak és biztonságosabbnak kell lennie, ezáltal többletértéket kell kínálnia az ügyfelek számára, mint a hagyományos fizetőeszközöknek. A digitális euró birtoklása az egyéneknek ingyenes lesz, de azt tisztázni kell , hogy a beszerzése és tárolása milyen és mekkora költségeket fog jelenteni a bankoknak és más pénzintézeteknek. Kerstens biztos volt abban, hogy az új fizetőeszköz nem váltja majd ki a készpénzt, mert csak a digitális gazdaságban lesz alkalmazva. Így az üzletekben mindenki eldöntheti, hogy készpénzzel vagy digitális módon akar fizetni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uwu2020 #5
    Erre a helyes reakció, hogy bazd szájba a kurva anyádat. De én úriember vagyok sose mondanék ilyet.
    Amúgy ezeket a balfaszokat én is oda küldeném, a teszetoszaságuk miatt maradunk le.
  • Sydra #4
    Akkor költözz Kínába és ha lehet vidd magaddal az EU vezetést is!
  • uwu2020 #3
    Ez egyébként nagyon gyenge. Az unokáink egy elmaradott területen fognak élni.
    Ehhez képest a kínaiak már csinálják a tutit a digitális pénzükkel.
    Az USD-t mint globális pénzt is el lehet felejteni.

    https://www.portfolio.hu/bank/20211126/kina-megint-odaver-a-kriptosoknak-512914
  • uwu2020 #2
    Szerintem inkáb szó szerint kell érteni.
  • kvp #1
    Ha jol ertem, akkor digitalisan alairt szeriaszammal szeretnek kiegesziteni a virtualis penzt is. Tehat amig jelenleg egy bankrol csak azt tudja megmondani a kozponti bank, hogy menni penz van nalla osszesen, addig az uj rendszerrel minden egyes eurocentrol meg fogja tudni mondani, hogy melyik banknal van. Kvazi blokkchain ez is, csak minden egyes eurocent egy sajat 1 elemu blokkchain-en van, ami "teljesen kibanyaszva" erkezik meg a virtualis penznyomdabol es a jegybank digitalis alairasaval van ellatva. Cserebe kvazi vegtelen parhuzamos chain-t tud inditani a jegybank. (annyi penzt nyomtat amennyit akar) Amikor az ember atutal egy adott osszeget az egyik bankszamlarol a masikra, akkor minden egyes centnel elvegzik az atutalasi tranzakciot, amit a blokklancokkal ellentetben a jegybank hitelesiti egy alairassal a kozponti fokonyben. Tehat az utalas soran A bank megkeri a jegybankot, hogy tegye at A-bol B-be az adott listan talalhato centeket. Akkor a jegybank szervere alairja a ket bank altal adott es alairt tranzakcios adatokat, ezt lementi a fokonyvbe es az adatbazisaban atakja A-bol B-be oket.

    Ami nem tunt fel a politikusoknak, az az, hogy ezzel a megoldassal nem lehet tulkultekezni, tehat a bank nem helyezhet ki tobb penzt mint amennyit fizikailag birtokol. Pl. nem teheti meg azt, hogy beraknak hozza 5+5 fabatkat, van 5 fabatka sajat tokeje, de a belso szamlaegyenlegeken az ugyfeleknel 10+10 fabatka van, mig a jegybanknal csak 15. Ez a mostani osszeg alapu rendszerben addig nem fog feltunni, amig nem akarnak soha kivenni vagy elutalni 15 fabatkanal tobb penzt. Az plusz 5 fabatkat jelenleg a bank hozza letre es tokefedezet nelkuli penznek szamit. Jelenleg a vilag bankjaiban talalhato toke nagyresze ilyen virtualis penz, ami nem talalhato meg a bankok jegybankoknal vezetett kozponti szamlain, tehat jogilag nem is letezik. (ez a bank egyfajta IOU kotvenye a betetesek fele)

    Jelenleg ha egy bank fizeteskeptelenne valik, akkor az allam tobbnyire utasitja a jegybankot, hogy adjon hozza annyi virtualis penzt a bank fokonyvi szamlajahoz amennyi kell. Ez virtualis penznyomtatas es inflaciot okoz, de szinte senkit nem zavar. Digitalis penzermek eseten nem lehetseges plusz penzt generalni banki szinten es a bevezetesehez meg kell szuntetni a banki virtualis penz hasznalatat. (csak egy kozponti penz lehet, amit a jegybank digitalisan alairt) A kerdes, hogy hogyan lehet atallni erre egy megelozo hiperinflacio nelkul (ami tisztara torolne a banki szamlakat)?