Berta Sándor

A 7 éves amerikai gyerekek egyharmada van fent a közösségi oldalakon

Az idősebb fiatalok esetében sokkal rosszabb az arány.

A Michigani Egyetem kutatói ezer amerikai egyesült államokbeli szülőt kérdeztek meg a gyerekeik médiafogyasztási szokásairól. Az elkészített anyaghoz adott válaszokból kiderült, hogy a tengerentúlon a 7-9 évesek egyharmada, míg a 10-12 évesek közel fele használja a közösségi portálokat. Ennek ellenére a szülők közül csupán minden hatodik alkalmaz digitális gyermekvédelmi szoftvert vagy funkciót. Sőt, öt szülőből kettő úgy vélte, hogy a számukra túlzottan időigényes a csemetéik digitális tevékenységeinek a felügyelete.

Ennek ellenére a szülők többsége aggódott a gyermekei online biztonsága miatt. A legtöbben attól tartottak, hogy a gyerekeik megosztják a személyes adataikat az interneten, vagy nem tudják megkülönböztetni egymástól a valódi és az álinformációkat, illetve, hogy nem képesek felismerni a magukat gyereknek kiadó felnőtteket. A számos biztonsági aggály ellenére is túlzottan ritka a szülői felügyelet. Az apukák és anyukák egyötöde ismerte el, hogy kevés információval rendelkezik a digitális médianevelésről és körülbelül az egyharmaduk nyilatkozta azt, hogy nagyon időigényes a csemetéi online jelenlétének ellenőrzése vagy egyszerűen értelmetlennek nevezte azt az állandóan elérhető kiskapuk miatt.



Sarah Clark, az egyetem munkatársa azt javasolta, hogy a szülők jelszavakkal zárják el a hozzáférést bizonyos honlapok esetében vagy válasszanak időkorlátozást és gyermekbiztonságos alkalmazásokat. Emellett mindig figyelniük kellene a megtekintett tartalmakra és ismerniük kellene azokat az embereket, akikkel a gyerekeik kommunikálnak. Hasznosak lehetnek az iskolák alkalmazásajánlásai is.

Mindentől függetlenül a szülőké a felelősség akkor, ha lehetővé teszik a csemetéik számára a közösségi platformok felkeresését, hiszen ebben az esetben nekik kell a megfelelő digitális környezetet biztosítaniuk ehhez a tevékenységhez. Nekik kell felvilágosítaniuk a gyermekeiket arról, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk, mivel járhat a személyes adataik megosztása vagy az idegenekkel való kommunikáció. Clark szerint szabályokkal, ellenőrzési funkciókkal és rendszeres beszélgetésekkel megtanítható a gyerekeknek a közösségi oldalak biztonságos kezelése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    "Emellett mindig figyelniük kellene a megtekintett tartalmakra és ismerniük kellene azokat az embereket, akikkel a gyerekeik kommunikálnak. Hasznosak lehetnek az iskolák alkalmazásajánlásai is."

    Ezzel az a gond, hogy ha a szulo odafigyel arra, hogy az iskolaban melyik tanar mit tanit a gyerekeiknek (belertve az elvileg 18+-os tartalmakat), akkor siman belfoldi terroristaknak nyilvanitjak oket. Az amerikai iskolai alkalmazas- es honlap- ajanlasok pedig erosen CRT es transz temajuak, ami sok szulo szerint nem alsos (pl. 6 eves) gyerekeknek valo, mig az iskolak szerint kotelezo tema.

    A legtobb szulo ezt ugy tudja kezelni, hogy hagyja, hogy az iskolaban azt tanitsanak a gyerekenek amit akarnak es azt nezzen a neten amit ajanlanak neki es nem meri megkerdezni sem, hogy mit tanultak, mert az mar egy voros zaszlo a tanarok fele, hogy a szulo esetleg rendszerellenes.