Berta Sándor

Elfogyott a levegő a LinkedIn kínai verziója körül

A Microsoft komoly változtatásokra kényszerül, utolsónak maradt a nagy közösségi platformok között.

Mohal Shroff, a LinkedIn alelnöke és műszaki vezetője blogbejegyzésében jelezte, hogy megszűnik a platform különleges kínai verziója és annak szerepét a jövőben az InJobs nevű új alkalmazás veszi át, amely semmilyen módon nem fog hasonlítani a közösségi hálózatokra és éppen ezért nem fog lehetőséget biztosítani bejegyzések vagy cikkek megosztására. A nyilvánosságra hozott információkból következtetni lehetett arra, hogy a lépésre a növekvő kínai cenzúra miatt került sor és egyben azt is jelenti, hogy az utolsó nyugati közösségi portál is eltűnik az ázsiai országból.

A LinkedIn 2014 februárja óta létezik Kínában és a Microsoft most úgy döntött, hogy bár sikerült a tagjainak új munkahelyeket szereznie, de nem tudta az oldal közösségi aspektusait erősíteni. Nagyon nehézzé vált a szolgáltatás működési környezete és egyre szigorúbbak a vonatkozó előírások. A Protocol rámutatott, hogy ezek az indokok a LinkedIn kínai nyelvű változatán megjelentetett bejegyzésben nem szerepelnek.

A The Wall Street Journal korábban azt írta, hogy a kínai kabinet márciusban 30 napos haladékot adott a Microsoft képviselőinek arra, hogy szigorúbban ellenőrizzék a platformon nyilvánosságra hozott tartalmakat. Számos amerikai egyesült államokbeli, európai, izraeli és japán tagot kizárták a szolgáltatásból, az érintetteket ugyanakkor nem tájékoztatták az intézkedés okáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!