Berta Sándor

10 000 munkahelyet akar létrehozni Európában a Facebook

A vállalat megháromszorozná európai dolgozói számát.

Nick Clegg, a Facebook kommunikációs vezetője és Javier Olivan, a cég legfontosabb termékekért felelős menedzsere közös blogbejegyzésben közölte, hogy az új alkalmazottaknak elsősorban a Mark Zuckerberg által már a nyáron taglalt "metaverzum" létrehozásával kell majd foglalkozniuk. Zuckerberg akkor azt mondta, hogy a "metaverzum" lesz a jelenlegi mobilinternet utóda és "a hálózatba kötött, virtuális tapasztalatok új szakasza". Ez azt jelenti többek között, hogy az internetes interakciók még erősebbek lehetnek és úgy lehet majd azokat érezni, mint két ember fizikai érintését.

A felvázolt koncepció alapján tehát a "metaverzum" egy testet öltött világháló lesz, ahol az emberek nem csupán megnézik majd a tartalmakat, hanem e hálózat részeivé válnak és olyan dolgokat élhetnek meg, amelyek 2D-ben nem feltétlenül lehetségesek: például a táncot vagy a fitnesz különböző formáit. Clegg és Olivan igyekezett eloszlatni azokat az aggályokat, hogy a Facebook lehet a "metaverzum" monopolistája. A menedzserek szerint egyetlen individuális vállalat sem birtokolhatja majd és üzemeltetheti a "metaverzumot".

A két vezető egyúttal rámutatott, hogy a társaság számára Európa rendkívül fontos és régóta meggyőződésük, hogy az európai tehetségek világszintűek. A mostani beruházással azt akarják bizonyítani, hogy bíznak az európai technológiai iparban és az európai technológiai tehetségekben rejlő potenciálban. Az Európai Unió pedig fontos szerepet játszik az internet szabályozásában és olyan értékeket horgonyoz le a világháló mindennapjaiban, mint a véleményszabadság, az adatvédelem és az átláthatóság. A Facebook osztja ezeket az értékeket és az elmúlt években sokat tett azért, hogy azokat megvédje.

Az EU-nak számos előnye van, amelyek nagyszerű befektetési helyszínné teszik a technológiai vállalkozások számára: nagy felhasználói piaca van, számos első osztályú egyeteme és mindenekelőtt rendkívül képzett tehetségei. Clegg és Olivan utaltak többek között az mRNS-vakcinák kifejlesztésére, a pénzügyi technológiai cégek felemelkedésére és egyes európai országok fejlődésére.

Időközben ismertté vált, hogy a Facebook neve hamarosan megváltozhat és ennek hátterében pont a "metaverzum" állhat. Minderről a The Verge számolt be. Mark Zuckerberg a névváltoztatást az október 28-i Connect Konferencián akarja bejelenteni. A módosítással a kék Facebook-alkalmazást valószínűleg egyszerűen besorolnák a számos termék közé és egy olyan anyacég alá, amely felügyelné például az Instagramot, az Oculust és a WhatsAppot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)