Berta Sándor

Előzetes vizsgálatot indított a Microsoft ellen az EU

Az Európai Unió több mint egy év után kezdett foglalkozni egy problémával.

Stewart Butterfield, a Slack első embere tavaly júliusban azt nyilatkozta, hogy az álláspontjuk alapján a Microsoft tisztességtelen versenyt folytat azzal, hogy a Teams nevű szoftverét ingyenesen terjeszti a Windows 10 operációs rendszerrel. A vállalat ezért panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz.

Most a Reuters azt írta, hogy az Európai Unió előzetes vizsgálatot indított az ügyben annak kiderítésére, hogy Teams integrációja a Microsoft ökorendszerébe milyen mértékben akadályozza a tisztességes piaci versenyt.

Ezzel párhuzamosan a szervezet mindegyik érintett társaságnak kiküldött egy kérdőívet, amelynek a segítségével elsősorban arra a kérdésre vár választ, hogy a más szolgáltatásokkal vagy rendszerekkel összekapcsolt szoftvereket alapvetően problémának tartják-e vagy sem, illetve, hogy a programok összekapcsolása miatt olyan adatok birtokába juthatnak-e, amelyek előnyt jelenthetnek a számukra a piaci versenyben.

Az Európai Unió arra a kérdésre is választ akar kapni, hogy az ügyfelek így nehezebben használhatnak-e egy alternatív terméket és keletkeznek-e nekik plusz költségeik, valamint kiestek-e bevételeik amiatt, hogy egyes ügyfeleik a Microsoft megoldásához pártoltak át. Az ügy érdekessége, hogy tavaly decemberben a Slack a Salesforce tulajdonába került, így elvileg a beadvány időközben már okafogyottá vált. Azt ennek ellenére - eddig - a Slack nem vonta vissza.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Arnika19 #1
    Slack? Ugyan mi ez? A szoftvert kell fejleszteni aztán ha jobb mint a Teams azt használjuk, nem pedig így keresni pénzt. De ha egy amerikai cég akkor miért az EU-ban támadja a másik amerikai céget? Saját országukban nincs hátrányban?