Gyurkity Péter

Lassabbak a játékok a Windows 11 alatt

Mégpedig az új biztonsági funkciók miatt, amelyek előre telepítve érkeznek.

A Microsoft a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elérhetővé tette új operációs rendszerét, amely az ezt megelőző hónapokban többnyire vegyes visszhangot váltott ki. Most a játékok kapcsán merült fel, hogy romlik a teljesítmény, ezt pedig külsős mérések igazolják vissza, bár a helyzet nem katasztrofális.

Az operációs rendszerről nemrég azt tudtuk meg, hogy az nem jön az Apple M1-re, ennél azonban jóval fontosabbnak számít a játékok futási sebessége, amely egyes beszámolók szerint 10 százalék körüli mértékben romlik, mégpedig a most elrajtoló új biztonsági funkciók jelenléte, azok követelményei miatt. Egészen pontosan a VBS (Virtualization-Based Security) nevű platformról van szó, amely a hardveres virtualizációt használja fel egy biztonságosnak tekinthető hely létrehozására a memórián belül, ez pedig az OEM-gyártók által kínált új gépeken előre telepítve érkezik, ahogy azt a Microsoft erősen ajánlja számukra. A Hypervisor-Protected Code Integrity (HVCI) nevű funkció erre támaszkodik, ennek hatása még jelentősebb, bár ezt a hetedik generációs Intel Core-, valamint a Zen 2 AMD-chipektől kezdve támogatott MBEC mérsékli, ami viszont azt is jelenti, hogy az ennél régebbi processzorokon csúnyább végeredményt kapunk.

A Tom’s Hardware többek között a korábbi beszámolók miatt állt hozzá a részletes tesztek elvégzéséhez, ennek során pedig arra a következtetésre jutottak, hogy (a pontos címtől függően) valóban jelen van az érzékelhető lassulás, bár ennek mértéke csak egészen kivételes esetekben éri el a fenti említett, nagyjából 10 százalékos, vagy akár ennél is komolyabb szintet. Az ő méréseik alapján ez többnyire 5 százalék körül mozog, ami ugyan szintén zavaró lehet, viszont ezt a játékosok többsége valószínűleg könnyebben elviseli. A Ryzen-chipeknél némileg kisebb a hatás, itt azonban az egyik játéknál 10 százalékra ugrott a különbség, ami figyelmeztető jelnek számít.

Mindenképpen jó hír az aggódók számára, hogy a tiszta telepítéseknél és a Windows 10 frissítésénél alapértelmezett módon kikapcsolva érkeznek a fenti biztonsági funkciók, ez tehát inkább azokat érinti, akik új gépet szereznek be, már a friss szoftverrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #18
    A kijövő első javító patch még nem azt a hibát javította, ami lassulást okoz az AMD prociknál win 11 alatt Az még más hibát javított és még lassabb let. De világosan megmondták, hogy a lassulást majd a következő megjelenő patch fogja orvosolni.
  • t_robert #17
    például mások adatai alapján. Tele a net mérési adatokkal a játékokról.
    Ha valakinek a neten ugyan abban a játékban 100 FPS az átlag és neki ugyan azzal a hardverrel és beállítással csak 92 FPS jön ki és az egyetlen különbség, hogy neki win 11 van a gépen azért gyanakodni fog... :)
  • cateran #16
    Kiveve, ha az uj gepen lassabb lesz Win 11-gyel, mint a regin Win 10-zel....(ugyanis azota kijott 1 patch, amitol meg rosszabb lett a helyzet...Hiaba, tud az MS....)
    https://www.techspot.com/news/91728-first-windows-11-patch-tuesday-slows-down-amd.html
  • lammaer #15
    Aki új gépet vesz előre telepített windowssal, az vajon hogyan fogja érzékelni a lassulást, mihez viszonyítja? Az előző gép nem lehet referenccia, az újon meg nem volt win 10.

    Az előző gépe nyilván gyengébb volt (hiszen miért venne valaki pont olyat mint az előző), sanszosan nem 5%al erősebb gépet vesz, tehát maga a hardver upgrade már kompenzálja ezt a kiesést.
  • Ender Wiggin #14
    Sebaj, a Win11 minimum követleményekkel már úgy is megszopattak pármillió embert...
  • Gabbbbbbbbbbbb #13
    Blizzard gépigény ajánlásait nem nagyon kell komolyan venni.

    Egyébként Win11-nek a virtualizációs cucca lehet a GPU teljesítményre sincs elhanyagolható hatással..
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.10.07. 18:08:27
  • Munkas #12
    Pont a héten töprengtem ezen. Most próbálgatom a Diablo2 res-t (az elődjével még Pentiumon játszottam 20 éve), az ajánlott gépigény, i5-9600k, a gépben meg i5-4460 van. Gondoltam is, hogy lassan fejleszteni kellene a gépet, hiszen 7 éves. Csak eddig nem láttam értelmét (SSD, RAM, GPU azért került bele).
    És most is erre jutottam, hogy ha úgysem ad semmivel többet, akkor nincs értelme egy hétvégét elszúrni az oprendszer cserével, meg az újratelepítésekkel.
    Legalább is erre utal, hogy mindegyik szálon 15-35% között van a proci terhelés, még a ventije sem pörög fel. Közben meg a (1060) GPU végig 100%-on.
    Vagy valamit figyelmen kívül hagytam?
  • Gabbbbbbbbbbbb #11
    Igen, mert ha csak 1 szálon limites, akkor nem fogsz magas terhelést mérni. (sokszor a terhelt CPU magon sem, nehezen megmagyarázható okok miatt)
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.10.07. 09:10:21
  • Zsoltee_a_bator #10
    Erdekesmod en is ritkan merek magas CPU kihasznaltsagot, de megis egy cpu upgrade (ryzen 3600 -> 5600x) egesz jo gyorsulast okozott. Minimum fps-ben leginkabb foleg, de nem kizarolag. Szoval legalabbis erdemes lesz optimalizalni a beallitasokat, ha csak komolytalan celokra kell a gep.
    Utoljára szerkesztette: Zsoltee_a_bator, 2021.10.06. 22:49:51
  • CrazyAchmed #9
    Jogos, Gabbbbbbb kolléga felé sem gúnyolódtam. Látványjátékok mennek mostanság nálam, 1440p mellett, ebből általánosítottam, illetve korábban néztem összehasonlító bencheket 11 es 9 gen (én ezutóbbival rendelkezem) gameplayek tekintetében. Ott nem volt túl nagy különbség, ezért gondoltam, hogy nem egy nagy érvágás egy kis procierő minusz.