Berta Sándor

A Honor is felkerülhet az amerikai szankciós listára

Úgy tűnik, hogy a Huaweiből való kiszervezés nem nyújt védelmet a márkának.

A Huawei tavaly novemberben adta el a Honor nevű üzletágát és az immár önálló cégként működő Honor készülékeire visszatértek a Google szoftverei és szolgáltatásai. A gyártó több amerikai vállalattal is együttműködik, köztük van az Intel és a Qualcomm is. A The Washington Post a cikke szerint az elmúlt hónapokban komoly vita kezdődött a tengerentúlon, hogy az embargót nem kellene-e a Honorra és annak termékeire is kiterjeszteni, annak ellenére, hogy a társaság nem készít és szállít 5G-rendszereket és készülékeket.

Az amerikai védelmi minisztérium és az energiaügyi minisztérium azt az álláspontot képviseli, hogy a szankciókat ki kellene terjeszteni a Honorra, míg a kereskedelmi és a külügyminisztérium ellenzi az elképzelést. Miután szakértői szinten patthelyzet alakult ki, így a döntés miniszteri szintre kerülhet és ha ott sem lesz megállapodás, akkor Joe Biden amerikai elnök mondhatja majd ki a végső szót. Az utóbbi nem sok jót jelentene a Honor számára, mert az új amerikai elnök ezen a területen ugyanolyan makacs és szigorú, mint amennyire Donald Trump is volt.

Az újság rámutatott arra, hogy ha elmarasztaló döntés születik, akkor amerikai cégek nem köthetnek üzleteket a Shenzhen Zhixin New Information Technology nevű konzorcium és a kínai állam tulajdonában lévő céggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #3
    Itt elsősorban nemzetbiztonsági kockázatokról van szó, gazdaságilag a Huaweit sem lett volna értelme kipaterolni az USA-ból.
    A kínaiak kihasználják a gazdasági kényszerhelyzetet és az eszközeiken keresztül pofátlanul kémkednek, az USA pedig (még) megteheti, hogy ne kérjen belőlük.
    Na nem mintha az USA nem kémkedne persze, de ahogy a kínaiaknak is joguk van eldönteni, hogy ki és mit adhat el nálunk, úgy az amerikaiaknak is.
  • uwu2020 #2
    Én sem értem ezt az erőlködést. Azt látom hogy folyton találnak ürügyet a gazdasági támadásra, de nem hiszem hogy ebből az USA jól jöhet ki. A chipgyártásnál is ugyanez van mint a szoftver fronton. A támadás helyett a saját cégeket kellene támogatni, az innováció és a verseny mindenki számára jobb lenne, különösen nekünk itt az EU-ban ahol csak pislognak hogy mik vannak a világban és mindenkitől függőség van. Ami zavar, hogy itt az EU-ban a tech szektor teljesen elmaradott. Beszélnek róla hogy kellene, de sehol semmi, mindenféle faszsággal töltik az időt helyette.
  • kvp #1
    Ha letiltanak egy kinai ceget, akkor a piacat es a technologiajat atveszi egy masik. Ez nem piaci alapon, hanem a tervgazdasag szabalyai szerint zajlik. Vagy letiltanak minden kinai gyartot (teljes embargoval) vagy mindig lesz egy x+1-edik gyarto aki kozponti utasitasra atveszi az elozo helyet.