Berta Sándor

Globális szabvánnyá válhat az európai mesterséges intelligencia törvény

Az európai döntéshozók azt remélik, hogy a jogszabály komoly hatással lesz a világon zajló projektekre.

Az Európai Bizottság áprilisban mutatta be a mesterséges intelligencia törvény tervezetét. Thierry Breton, az Európai Unió belső piacokért és szolgáltatásokért felelős biztosa hangsúlyozta, hogy a készülő törvény esetében nem szabad alábecsülni az Európai Unió szerepét a technológia szabályozásában és a szervezet a legfontosabb úttörő lehet a területen. Amennyiben a jogszabály kifejtheti a teljes hatását, akkor globális szabvánnyá válhat.

Bretonhoz hasonló véleményt fogalmazott meg Roberto Viola, az Európai Bizottság kommunikációs hálózatokért, tartalmakért és technológiákért felelős főigazgatója, aki úgy vélte, hogy a kiegyensúlyozottság a kulcselem. Számos véleményt kell meghallgatni, hogy el lehessen kerülni a szélsőségeket és a szabvány kidolgozásához minden országnak hozzá kell járulnia.

Ugyanakkor Cédric O digitális ügyekért felelős francia miniszter rámutatott, hogy nagyon jó lenne nem elkövetni azokat a hibákat, mint a 2018. május 25. óta hatályos európai uniós általános adatvédelmi rendelet (GDPR) esetében. Tanulni kell a GDPR-rel kapcsolatban ismertté vált problémákból és a "harmonizálásra, rugalmasságra és a kiegyensúlyozottságra" kell összpontosítani. A törvényhozóknak egyensúlyt kell találniuk a termékbiztonság szavatolása és a jogi eszközök között, valamint ezzel párhuzamosan meg kell akadályozni, hogy az előírások lelassuljon az innováció. Emellett fontos szerep jut a fogyasztóvédelemnek.

Az Európa Tanács eközben egy olyan nemzetközi megállapodáson dolgozik, amely garantálná a mesterséges intelligencia rendszerek esetében is az emberi jogokat, a jogállamiságot és a demokratikus munkavégzést. A szerződés sokkal szigorúbb szabályokat vezetne be az olyan mesterséges intelligencia rendszerek esetében, amelyek konfliktusba kerülhetnek az emberi jogokkal. Ilyen megoldások lehetnek például a biometriai azonosítótechnológiák.

Gregor Strojin, az Európa Tanács tevékenységét felügyelő bizottság vezetője közölte, hogy összességében kell figyelembe venniük a különböző kapcsolódó szervezetek, például az ENSZ, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) és az EU munkáját, mivel a legfelsőbb prioritássá tették a terület szabályozását és szabványosítását. Az együttműködést pedig később a megvalósítási szakaszban is folytatni kellene. Michael O’Flaherty, az Európai Unió Alapvető Jogok Ügynökségének (FRA) igazgatója mindezt azzal egészítette ki, hogy döntő jelentőségű, hogy az összes olyan szervezet, amely a mesterséges intelligencia emberekhez kapcsolódó alkalmazására koncentrál, "beszéljen egymással".

Breton leszögezte, hogy bár a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Európa Tanács és az UNESCO javaslatai nem annyira úttörők, mint az Európai Unió által kidolgozott pontok, de fontos, hogy az európai és a nemzetközi szabályozás kéz a kézben járjon azért, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a mesterséges intelligencia szabályozás visszatükrözze az európai értékeket. Ráadásul a csomag kidolgozásában szorosan együttműködik az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok, Japán, Kanada és Mexikó, bár a folyamatban mindegyik ország megfigyelői státuszban vesz részt. Az egyezménnyel kapcsolatos hivatalos tárgyalások várhatóan 2022 májusában kezdődhetnek el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #1
    Kártékony fontoskodás és haveri tech kartellek bebetonozása, ez erről szól.
    Minden politikust azonnal ki kellene rúgni, aki ebben állást foglalt és nem tud leprogramozni legalább egy egyszerű, szöveges keresőalgoritmust.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.09.18. 14:28:12