Szekeres Viktor

Hatodik részt kap a The Purge-sorozat

Újabb Purge-film készül.

Tavaly tavasszal azt állapítottuk meg, hogy a The Forever Purge lesz minden bizonnyal az utolsó része a franchise-nak, hiszen annak készítője, James DeMonaco ezt nyilatkozta az EW-nak, miután egy nagyszerű lezárást sikerült kigondolnia, aminek az irányát a 4. rész, valamint a tévésorozat második szezonjának a nézői sejthettek is. Azonban a jelek a Universal Pictures és a Blumhouse Pictures mégis úgy gondolta, hogy még belefér egy hatodik rész - vagy azért, mert az ötödik epizód jól teljesített, vagy azért, mert nem teljesített úgy járványkörülmények között, hogy érdemes lenne befejezni a szériát. (Amerikában 44, a világ többi országában pedig 32 milliós bevételt hozott a 20 millió dollár alatti költségvetéssel rendelkező alkotás.)

Hivatalos bejelentés természetesen nincs a hatodik részről, a fentieket mindössze a The Playlist Podcastben hallható Frank Grillo-interjúra alapozhatjuk, melyben a színész elmondta, hogy mindenképp vissza fog térni a The Purge 6-ra, mint rajongói kedvenc karaktere, Leo Barnes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!