Berta Sándor

Fényalapú kommunikáció jöhet az autonóm autóknál

Az információk közlését minden közlekedési résztvevőnek értenie kell.

Az INITIATIVE nevű kutatási projektben résztvevő szakemberek azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy új koncepciókat fejlesszenek ki a fényalapú kommunikációval kapcsolatban az önállóan közlekedő járművekhez. A program fő kérdése, hogy az autonóm gépkocsik hogyan kommunikálhatnak a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal. A kutatók különböző kommunikációs módokat próbálnak ki valódi körülmények között egy hálózatba kötött tesztelési területen.

A projekt tagja a HELLA, a Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT), a Fraunhofer Társaság Optronikai, Rendszertechnikai és Képkiértékelési Intézetének (IOSB), a Würzburgi Közlekedéstudományi Intézet (WIVW), a Saar-vidéki Egyetem, valamint két cég, az Electric-Special Photronic Systeme és a version1. A program három esztendőn át tart. Dr. Michael Kleinkes, a HELLA karosszériavilágításért és a fénytechnikai fejlesztésekért felelős vezetője kiemelte, hogy kommunikáció nélkül ma már nem lehet elképzelni a közlekedést. Ahol autók, más járművek vagy gyalogosok találkoznak, ott fontos, hogy tudjanak kommunikálni egymással, például az utcákon való áthaladáskor vagy a nem világos helyzetekben.

Amennyiben a jövőbeli gépkocsik legalább bizonyos szituációkban önállóan tudnak haladni és a vezetők mással tudnak foglalkozni, ott továbbra is biztosítani kell, hogy az önállóan közlekedő járművek kommunikálni tudjanak más közlekedési résztvevőkkel. Ezen a területen pedig a fény kiemelt szerepet kaphat.

Az INITIATIVE keretében a szakértők megvizsgálják többek között, hogy egy autonóm autó miként tud jelezni a többi közlekedőnek fényalapú rendszerek, például LED-es kijelzők segítségével. Kleinkes szerint a nehézséget az jelenti, hogy a kommunikációs forma minden napszakban és éjjel is kiválóan, egyszerűen és gyorsan érthető legyen. Jelenleg még nincs ilyen egységes kommunikációs rendszer, de a megalkotása alapvető ahhoz, hogy az automatizált közlekedés valósággá váljon.

Tavaly novemberben derült ki, hogy az Audi az OLED technológiára épít, amely a Q5-ös SUV járművei hátsó lámpáinál már rég nem csak világításra szolgál, hanem gyakorlatilag kommunikációra is. Lehetőség nyílhat ugyanis különböző szimbólumok, animációk és feliratok megjelenítésére, amelyek például a veszélyes útszakaszokra, csúszós utakra hívhatják fel az adott gépkocsi mögött haladók figyelmét. A nagy mértékű precizitás és a variálhatóság nagyon sok lehetőséget kínál a tervezők számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #5
    Igen, ez igy szokott mukodni...../facepalm
  • t_robert #4
    Mondjuk tényleg lehet értelme a dolognak. Ott egy zebra nem lámpás kereszteződés közelit egy automata jármű. majd kigyulad rajta valamilyen szinű LED sor, ami jelezné. "Észleltelek és elengedlek nyugodtan menj át!!!!!!"Nyugodtabban mennék át egy olyan automata vezérlésű jármű előtt ami jelzi, hogy tud róla, mint egy olyan közeledő előtt, akiről azt se tudom észlelt-e egyáltalán. De a dolog működne két autó közt is. Nyilván ha pár év múlva el is indulnak automata irányítású járművek még évtizedekig vegyes közlekedésben lesznek az ember irányította járművekkel együtt. Nyilván egy kereszteződésben is információt adna egy emberi vezetőnek is, hogy a másik automata jármű tud róla és érzékeli elengedi. Az ötlet jónak tűnik. De azt is eltudom képzeni mondjuk, hogy az automata vezérlési járműveknek egyedi volna a festése vagy valami olyan látható jelzése, ami jelezné a közlekedés többi résztvevőjének, hogy azt ott nem ember vezeti. Minden oldalán egy jól látható matrica például.
  • kvp #3
    Ez a kommunikacios mod nem az autoknak szol, hanem a kozlekedes folyamatos kozponti kommunikacio nelkuli resztvevoinek. Tehat a netkapcsolatos AR headset nelkul kozlekedo gyalogosoknak es bicikliseknek. Minden automata jarmu es AR integracioval rendelkezo ember a kozponti kapcsolaton latja, hogy mi a helyzet.

    Elso sorban arra keresnek megoldast, hogy ha mar minden jarmu automatikus, minden autos kozelekedesi tabla es lampa foloslegesse valt, akkor hogyan tudjak beintegralni az embereket a jarmuforgalomba. A leg extremebb eset az, amikor nincs lampa az autoknak es a keresztezodeseknel is csak a gyalogosoknak van felfestve a zebra. Ha nem jar arra gyalogos, akkor az autok megallas es osszeutkozes nelkul keresztezik egymas utjat, meg fordulnak be. Ha viszont megall egy ember a zebranal, akkor a kamerkepek alapjan a rendszer kapcsol, a virtualis lampak megallitjak a forgalmat es a valos gyalogos lampak atengedik a gyalogosokat. Ahol viszont nincs fizikai gyalogos lampa, ott valahogy jelezni nell a gyalogosoknak, hogy atmehetnek. erre szolgalna az autokon az elso kijelzo, ami jelzi az ut szelen alloknak, hogy latja a rendszer a gyalogost es nem fogja elutni. (raadasul ha egy auto megall es jelez, akkor a kesobb erkezo is meg fog allni a masik savban, nem ugy mint emberi vezetok eseten amikor az elso megall, a masodik meg mellette fekezes nelkul belehajt a gyalogosokba)
  • zakzag #2
    És honnan fogják tudni, hogy amit a másik autó közöl, az igaz?
    Pl. egy pénzszállító autónak egy szembejövő azt üzeni, hogy dugó van, az megpróbál megfordulni, de közben megállítják és kirabolják.
  • kvp #1
    Ebbol nagyon erdekes es aranyos megoldasokat is ki lehet hozni. Ha elol kozepen hutoracs helyen es a hatul a feklampak kozott informacios tabla lenne, az nagyban segitene az auto nem motorizalt kornyezetet a jarmu viselkedesenek felismereseben.

    E melle johetne meg az elso lampakhoz egy szem animacio, ami pl. gyalogos atjaroknal tudna jelezni, ha az auto eszrevette a gyalogost, igy biztonsagosan ele lehet lepni. (az auto kvazi ranezne a gyalogosokra es kovetne oket szemmel) Plusz lehetne vele kulonbozo emoji-kat megjeleniteni, pl. felfele nezo szemek dugoban :-) , lehunyt szemek ha a kocsi motorja blokkolva van es biztos nem indul el veletlenul, stb.

    A cikkben levo foton van egy light bar korben a kocsi korul. Ez jo index-nek is meg kozelseg jelzonek is, tehat jelezheti ha egy embervezette jarmu tul (pl. biciklis) kozel jonne hozza.

    ps: Az oled az egy auto eseten problemas lesz az oled-ek limitalt elettartalma es fenyero csokkenese miatt. Viszont jelentosen olcsobb megoldas, mint a kulteri video kijelzonek hasznalt mikro led-ekkel kirakni. (bar az utobbiakrol tudjuk, hogy mukodnek minden idojaras eseten)