Gyurkity Péter

Megnyitják a Tesla töltőhálózatát

Az év vége előtt ezzel a riválisok fejlesztései is használhatják majd azt.

Az e-autók területén kiemelt kérdésnek számít a töltőhálózatok fokozatos kiépítése, a tulajdonosok megfelelő szintű kiszolgálása. Ezzel kapcsolatban nemrég olvashattunk arról, hogy belátható időn belül 10 perc alatt feltölthetők lesznek a különböző járművek, a teherautókhoz pedig külön európai hálózat épül, a Tesla viszont egy újabb húzással került most a hírekbe.

Elon Musk szokásos Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy az idei év vége előtt megnyitják a saját Supercharger-hálózatot a riválisok megoldásai előtt, vagyis hamarosan nemcsak Tesla-tulajdonosok vehetik majd azt igénybe. Ez mindenképpen fontos lépésnek számít, hiszen a gyártó korai szereplőként jelent meg ezen a területen, töltőhálózatát pedig nagyjából egy évtizeddel ezelőtt kezdte el kiépíteni, így előnyük jelentősnek mondható. Jelen pillanatban világszerte összesen 2700 állomásból áll a rendszer, ezek durván 25 ezer töltőegységet kínálnak, eddig azonban a platform csak és kizárólag a gyártó saját autóit használó személyek vehették azt igénybe, ami többek között a csatlakozó eltérő kialakítása miatt volt így.

A cégvezető kihangsúlyozta, hogy annak idején nem létezett megfelelő globális szabvány, emiatt döntöttek a saját kialakítás alkalmazása mellett, amit persze most sokan kifogásolnak. Ez azonban csak az egyik probléma, amely megnehezíti a nyitást, a szükséges adapterek mellett ugyanis elengedhetetlen lesz a licencelési és egyéb díjak meghatározása, a töltési útmutatók frissítése, valamint a saját mobilos alkalmazás módosítása, hogy helyet adjanak az egyéb gyártók járműveinek. Tekintettel arra, hogy a cég még saját vásárlóinak sem ajánlja a Superchargerek kizárólagos használatát (erre a hálózat jelenlegi kiépítettsége miatt amúgy sem lenne okuk), a jövőben az autósok túlnyomó része mindenképpen több eltérő platformot vesz majd igénybe, függetlenül azok eredetétől.

A pontos dátumot egyelőre még nem határozták meg, a további fejleményeket az elkövetkező hónapokban közlik majd velünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Van szabvany ketto is, meg a kombinalt ac/dc csatlakozo. A Tesla viszont olyan mint az Apple, nekik van sajat szabvanyuk. Ez reszben azert van, mert meg a szabvanyositas elott kezdtek, reszben meg miert ne. A tobbi ceg autoi viszonylag szabvanyosak, beleertve a protokollt.

    Az app. csak a szamlazashoz kell, a toltest a csatlakozon at beszeli meg az auto es a toltoegyseg.
  • Zoli007 #3
    Mondjuk az unióban már rég kötelezővé tettem volna a szabványos töltőcsatlakozót/protokollt.
  • noland #2
    Vetne szikrát itt ott, azt hiszem. Por és hamu ami lenne. :)
  • duke #1
    Remelem telefont is lehet majd tolteni. Az lenne csak igazan gyors toltes.