Gyurkity Péter

Orosz lopakodó vadász mutatkozott be

Az olcsóbb változatot elsősorban exportra szánják.

A katonai repülés területén egyre-másra jelennek meg a hírek az új fejlesztésekről, ezek között európai megoldás is felbukkant. Az év elején az orosz fél már hadrendbe állította a sorozatgyártott Szu-57 típust, most pedig ennek olcsóbb változatáról rántották le a leplet.

A Szuhoj vállalat a MAKS 2021 elnevezésű légibemutatón volt jelen a napokban, ennek keretében mutatták be az új fejlesztést, amely az illetékesek elmondása szerint mindössze 1 évig tartó munka után állt össze. Az ötödik generációs lopakodó vadászgép persze még nem áll készen a hadrendbe állításra, ez a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint csak évek múlva valósul meg, viszont mindenképpen fontos fejlemény, hogy az orosz gyártó előállt az exportra szánt típussal, amellyel több ázsiai ország egyre erősödő igényeit elégítenék ki, egy jóval szélesebb közönség (több állam) számára téve elérhetővé a lopakodó technológiát. A gép a Checkmate nevet kapta meg, ezzel adnának mattot a riválisoknak, bár az kevésbé valószínű, hogy a technológia terén megelőznék az amerikai megoldásokat.


A beszámolók alapján eddig arról tudunk, hogy egy komoly érdeklődő akadt a rendezvényen, viszont az oroszok több potenciális vásárlóval számolnak, amelyek között olyan országok jelennek meg, mint Kína, India, Vietnám, illetve több afrikai szereplő. Legalább 300 példányt szállítanának le a típusból, amely egyetlen hajtóművet kapott, ennek segítségével pedig a hangsebesség 1,8-szorosát érheti el, kereken 2800 kilométeres hatótávval és nagyjából 7,4 tonna hasznos teherrel. A célkeresztben az amerikai F-22 és F-35 van, ezen a téren azonban elsősorban az alacsonyabb ár lesz majd kihangsúlyozva, ahogy arra számítani lehetett.

Mindenképpen fontos tényező a hiperszonikus fegyverek alkalmazásának lehetősége, a pontos technikai részletekkel viszont még várnak. A tervek szerint az első repülésre 2023-ban kerül majd sor, a leszállítások pedig 2026-ban indulnának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #2
    1 kulonbseg azert van. A lopakodo gepek eseten a forma is fontos, nem csak az anyag.
    Az F117 azert nezett ki ugy ahogy, mert ezt meg gyakorlatilag kezzel szamoltak, modern szimulaciok nelkul nagy sik 3szogeknel tobbre nem voltak kepesek.
    Szoval minimum a formajukat tekintve, jobb kepessegunek kellen az ujabb gepeknek lennie, mint z F117.
  • t_robert #1
    Azért se az orosz se a kínai lopakodó gépek nem rendelkeznek az amerikai gépek hatékonyságával. Hiába szereztek anyag és festék mintákat a 90-es években szerbiában lelött F-117-esből rögtön az oroszok és a kínaiak is. Ma sincsenek igazán előrébb a technológiában, mint az akkori gépek voltak. AZ F-117-es ki is vonták az amerikaiak alig 2-3 év múlva, mert már elavult technológia volt. 15-20 év kellett nekik mire sikeresen lekoppintották a 20 éve elavult technológiát....