Berta Sándor

A játékokat is megcélozza a Netflix

Megerősítést nyert a korábban kiszivárgott hír.

Az már májusban kiderült, hogy a játékok felé nyitna a Netflix, amely már felvette a kapcsolatot az ágazatban érdekelt szakértőkkel és cégvezetőkkel. Most a cég a befektetőknek és a részvényeseknek szóló anyagában megerősítette, hogy plusz költségek nélkül videojátékokat akar kínálni az előfizetési konstrukciók keretében a felhasználóknak. A társaság így akar új ügyfelekre szert tenni.

A vállalat hangsúlyozta, hogy a menedzsment az üzleti terület bővítésének korai szakaszában van. Az első lépés a mobiljáték-részleg létrehozása lehet, míg a második lépést hosszú távon a meglévő előfizetési konstrukciókba integrált videojátékok jelenthetik.

A Netflix a dokumentumban kiemelte, hogy az elmúlt negyedévben is növelni tudta az előfizetői számát, viszont az is tény, hogy soha nem volt ilyen alacsony mértékű a növekedés. A cégnek az idei esztendő második negyedévében 209 millió előfizetője volt, amely mindössze 1,5 milliós növekedést jelent. A cél a trend gyorsítása és erre a menedzsment a saját gyártású filmek és filmsorozatokba való befektetések erősítésével, valamint a videojátékok piacára való belépéssel akar reagálni. A Netflix vezetői úgy fogalmazták meg a célkitűzésüket, hogy mind az Amerikai Egyesült Államokban, mind világszerte növelni akarják a képernyőkön lévő részesedésüket. Ahhoz, hogy eredményesen vehessék fel a harcot a vetélytársaikkal szemben, fontos lépés a videojátékok piacára való belépés.

A vállalat azzal számol, hogy szeptember végéig közel 3,5 millió új ügyfélre tehet szert. Bár a koronavírus-járvány megakasztotta az új ügyfelek számának növekedését, de a filmek és filmsorozatok gyártása jól alakul, ezért a társaság optimista a jövőt illetően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #1
    "Bár a koronavírus-járvány megakasztotta az új ügyfelek számának növekedését"

    Pedig, ha valaminek, akkor ennek epp novelnie kellett volna....