Szekeres Viktor

Menekülnek a nézők a Fekete Özvegyről

Hatalmasat zuhantak a Black Widow bevételei pénteken.

Múlt héten többször is írtunk arról, hogy a Black Widow, azaz a Fekete Özvegy a járványidőszak legjobb amerikai bevételeit produkálta, bár 80 milliós nyitányával végül a 100 milliós hétvégét nem sikerült teljesítenie, többek között azért sem, mert a filmet a mozikkal párhuzamosan a Disney+ prémium szekciójában is bemutatták, ahonnan további 60 millió dollár folyt be. Azonban a második hétvégére vonatkozó kilátások már nem túl fényesek.

A film ugyanis a kiugróan erős múlt heti péntek után Amerikában most "csak" 8 millió dollárt kalapozott össze az aktuális mozis hét első napján, amivel ugyan már 113 789 671 dollárt számlál mozis bevételek tekintetében a Walt Disney Studios Motion Pictures alkotása, azonban mindez 79,7%-os zuhanást jelent, ami kifejezetten magasnak számít. És ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy ez nem annyira a film minősége kapcsán kritika, hanem inkább a nézők elkötelezettségére utal, miszerint rengetegen azonnal látni akarták a filmet. (Valamint természetesen az nem fordulhat elő, hogy a teljes hétvége tekintetében ekkora legyen az esés, a három napos számok inkább 60%-os csökkenést fognak mutatni.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • t_robert #7
    Láttam úgy egy hete.. hát az a véleményem, hogy még egy szokásos marvell filmhez képest is marha gagyi a történet. Nem a látvánnyal vagy a szereplőkkel van gond, de a forgatókönyvre még ráfért volna egy év, hogy dolgozzanak rajta. Hátha valami kicsit értelmesebbet hoznak ki a végén... :)
  • Jawarider #6
    Ingyen jeggyel néztük meg, ennyit sem ért.
  • Macropus Rufus #5
    "Menekülnek a nézők a Fekete Özvegyről"
    ha menekülnek róla az azt jelenti, hogy bementek megnézni, de inkább kijöttek (sőt, kimenekültek a filmről, de mivel megvették a jeget ezért a bevétel nem is csökkenne, szóval nem lehetne kimutatni a nézők csökkenését olyan 1xün). Itt arról van szó, hogy nem érdekli őket és ezért be sem mennek megnézni. Ez nem menekülés, és ezt már ki lehet mutatni a bevétel kiesésben.


    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2021.07.19. 13:18:59
  • Ender Wiggin #4
    A box office mojo adatai nem elegendőek? mert nem illik a narratívába, vagy mi?
  • Zsoltee_a_bator #3
    +1
  • zetortraktor #2
    "A D+-os 60 millió valószínűleg hazugság"

    Bocs, de ezt nagyon kínos olvasni. Ha valami nem illik a narratívában, akkor arra minden alap nélkül rámondjuk, hogy hazugság?

    Ez nem így működik, illetve csak bizonyos körökben működik így. Ha hazudni akarna a Disney, akkor miért nem hazudik nagyobbat? Mert ezzel azt mondja, hogy minden 50. felhasználó megnézte a filmet (100 millió felhasználóval számolva). Ami... roppant kevés.Nyilván lehet az a válasz, hogy azért nem hazudnak nagyobbat, mert nem akarják, hogy hazugságot feltételezzenek róluk (MERT NEM TÖK MINDEGY NEKIK!!4!4!), de ha tíz embert megkérdezel, akkor szerintem a többség több nézőt gondolt volna a Black Widow-nak a Disney+-on. Még akkor is, ha a 30 dollár nyilván csak családoknak éri meg.

    (És itt nincs más forrás. Nincs "akárki szerint". Ez olyan adat, amit senki nem tud hitelesíteni. És, van egy rossz hírem, ilyenkor automatikusan ez a hiteles. Legalábbis hitelesEBB, mint a "valaki más szerint", és a minden alapot nélkülöző "hazudnak, mert ha igaz, akkor szomorú vagyok".
  • Ender Wiggin #1
    A 50-60%-od visszaesés minden Marvel filmre jellemző. Nem ez a nagy gond. Hanem a szerény nyitány és a nemzetközi bevételek hiánya. A D+-os 60 millió valószínűleg hazugság. A BOM szerint 14 millió a streaming bevétel.
    A nyitány a Thor Dark World-del vethető össze, az ugyan kevesebb moziban ment, de végül 206 millió/438 milliónál állt meg. Viszont olcsóbb volt. A Black Widow az MSheU legnagyobb buktája lesz valószínűleg. A Disney-é azért nem. Bár ki tudja?