Gyurkity Péter

Nem tudja elkezdeni a gyártást a Lordstown

Még ennek beindítása előtt csődbe mehet a saját e-pickupot beharangozó startup.

Az elektromos autók szegmensében a tavalyi évben számos olyan új szereplő jelent meg, akik a pickupok terén igyekeztek valódi forradalmat megvalósítani, többnyire a Tesla által generált hullámra felkapaszkodva. Ezen cégek egyike, a Nikola, már akkor komoly bajban volt, a Rivian kénytelen volt újabb késedelemről hírt adni, most pedig egy harmadik versenyző küszködik súlyos problémákkal.

A Lordstown Motors május végén tette közzé szokásos negyedéves jelentését, amelyben jelentős, 125 millió dolláros veszteségről számoltak be, miközben azt is megjegyezték, hogy 587 millió dollár készpénz állt még rendelkezésükre, legalábbis a naptári periódus végén. A CNN korábban, szintén a március végi időszakra vonatkozóan, nagyjából 260 millió dollárra becsülte a megmaradt állományt, ez viszont nem is annyira fontos, hiszen a cég a napokban azt árulta el, hogy nincs elég pénzük a sorozatgyártás beindítására, vagyis a vállalat (amely továbbra is startupnak minősül) tulajdonképpen ennek megkezdése előtt csődbe mehet.

Az illetékesek annak idején a Lordstown Endurance néven harangozták be saját elektromos pickupjukat, amire elmondásuk szerint azóta körülbelül 50 ezer darabra vonatkozó, ám konkrét kötelezettséget nem tartalmazó előjegyzés érkezett, többnyire vállalatoktól, akik saját flottájukat szeretnék ily módon kiépíteni, illetve kiegészíteni. Az átlagos megrendelés 500 darabra rúg, az idei évre vonatkozóan azonban mindössze annyit terveztek, hogy limitált módon indítják majd be a sorozatgyártást, ennek eredményeként pedig az év végéig nagyjából 2200 darabot szállítanának le, amit jövőre követne a tevékenység felfuttatása. Ez a vízió került most komoly veszélybe, a szükséges anyagiak nélkül ugyanis lehetetlen lesz az első példányok legyártása és értékesítése.

A cég annyit közölt, hogy megpróbálnak további finanszírozást biztosítani, ennek kimenetele azonban egyelőre kétséges.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!