Gyurkity Péter

A Discorddal bővít a PlayStation Network

A teljes platformot, annak minden funkcióját elérhetővé tennék az integrációval.

Az elmúlt hetekben, hónapokban több beszámoló is megjelent az igencsak népszerűvé vált szolgáltatás jövőjével, esetleges felvásárlásával kapcsolatban. Legutóbb arról írtunk, hogy a cég független marad, a Microsoft kísérlete tehát nem vezetett konkrét eredményhez, viszont most a Sony jelentette be, hogy szorosabb együttműködést kezdeményeznek.

A hivatalos blogban megjelent bejegyzés alapján a partneri kapcsolat révén a platform a PlayStation Network részeként, annak kiegészítéseként jelenik majd meg a jövőben a konzolokat használó játékosok számára. Ez némiképp hasonlít a Microsoft korábbi lépéséhez, viszont az Xbox alatt mindössze néhány alapvető funkció elérhető, a Sony ennél tovább megy, mivel nem pusztán profilunkat köthetjük majd össze a konzolos változattal, és nem csak azt közölhetjük másokkal, hogy éppen mely játékot vesszük igénybe. A Sony ehelyett a teljes integráció mellett teszi le voksát, amelynek technikai részleteiről azonban egyelőre nem beszélnek.

Említettük, hogy a Microsoft nemrég megpróbálta megszerezni az irányítást a cég felett, ez azonban végül nem jött össze. A Sony egyelőre nem tesz ilyen kísérletet, azt viszont elárulták, hogy komoly befektetést eszközölnek a vállalkozásban, vagyis tulajdonrész megszerzéséről, annak kiépítéséről beszélhetünk, bár a konkrét összeg szintén nem szerepel a fenti blogbejegyzésben. Az biztos, hogy az eredetileg 2015-ben létrehozott, ma már 140 milliós táborral rendelkező platform tavaly még népszerűbbé vált, ahogy a pandémia miatt jóval többen vettek igénybe valamilyen online kommunikációs szolgáltatást, viszont az még nem világos, hogy a japán óriás pontosan milyen további lépéseket tervez ezen a téren.

A teljes integrációt 2022-re valósítanák meg, a jövő év elején ezt már mi is kipróbálhatnánk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!