Szekeres Viktor

Ilyen lesz a District 9 rendezőjének új, természetfeletti filmje

Megjöttek az első Demonic-képek.

Decemberben derült ki, hogy az Oscar-jelölt Neill Blomkamp (District 9, Elysium) megírta és megrendezte első saját filmjét a 2015-ös Chappie óta. A Demonic című természetfeletti horror fű alatt készült, a járvány idején, természetesen a biztonsági előírások betartásával. A forgatásra Kanadában került sor. A történetről akkor semmit sem lehetett tudni, csak annyit, hogy olyan film, amit a rendező "mindig is el akart készíteni". Most kijöttek az első jelenetképek hozzá, valamint egy stílusos forgatási videó.

Klikk ide! Klikk ide!

Blomkamp eddig három filmet rendezett. Míg a sztármentes District 9 2009-ben pusztán előzeteseinek és koncepciójának köszönhetően 37 millió dolláros nyitóhétvégét ért el Amerikában (és még legjobb filmes Oscar-jelölést is kapott), addig a Matt Damonnel felturbózott Elysium már csak 29,8 millió dollárra volt jó a kezdő hétvége tekintetében, a Chappie még ettől a kezdéstől is messze elmarad 13 millió dollárral. Összességében a District 9 30 millió dollárból 116 milliós bevétel hozott Amerikában, míg 95 milliósat a világ többi részén. Az Elysium 115 millióból 93 + 193 millió dollárt, míg a Chappie 49 millióból 32 milliót belföldön, míg 70 milliót Amerikán kívül. A közönség az IMDb-s pontszámok alapján 7.9-re értékelte az első filmjét, csak 6.6-osra a másodikat, míg 6.8-asra a harmadikat.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #1
    Tény, hogy a D9 jó lett... nem kérdés.
    De azóta a srác.... szóval szerintem ő ilyen egydalos művész, na...