Berta Sándor

A bitcoin mellé jön a britcoin

Nagy-Britannia digitális jegybankpénzt vezetne be.

Az Európai Unióból kilépett szigetország kormánya nevében Rishi Sunak pénzügyminiszter jelentette be a UK FinTech Week nevű pénzügyi konferencián, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy kiadják az angol font digitális változatát. Ebből a célból létrehozták a Central Bank Digital Currency Taskforce nevű munkacsoportot, amelyben a pénzügyminisztérium és a brit nemzeti bank munkatársai kapnak szerepet. A testület feladata lesz, hogy tanulmányozza azt, hogy miként lehet megvalósítani a "Britcoint", ahogy a virtuális fizetőeszközt később egy Twitter-bejegyzésében nevezte.

A Bank of England azzal indokolta az elképzelést, hogy egy saját digitális jegybankpénzt mind a brit háztartások, mind a szigetországi vállalatok használhatnak majd. Sunak ugyanakkor hozzátette, hogy az új valuta nem fogja felváltani a készpénzt, hanem csupán kiegészíti majd azt.

Andrew Bailey, a pénzintézet vezetője korábban azt mondta, hogy a bitcoin, amely jelenleg a legismertebb kriptovaluta, nem stabil és nem hatékony módja a tranzakciók lebonyolításának, emiatt nem alkalmas arra, hogy valutaként szóba jöhessen a befektetők számára.

Fontos, hogy eddig sem a brit kormány, sem a jegybank nem hozott döntést az ügyben. Szakértők szerint a jegybankok által támogatott devizák esetében a felhasználók és a társaságok is közvetlenül a nemzeti pénzintézetnél kaphatnak egy külön folyószámlát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mat666 #7
    Ha a hatalommal rendelkezők úgy gondolják hogy a bitcoin veszélyt jelent rájuk a hatalmukra a semmiből való péznyomtatásukra egy tollvonással ki húzzák a bitcoint és megtiltják az ilyen Teslának Amazonak stb.. a bitcoin elfogadását és azzal való kereskedést és akkor mennyit ér a bitcoin? Semmit.
    Hogy mi lesz az ürügy terrorizmus elleni harc , pénz mosás , klíma hiszti válasz egyet.
    Én úgy gondolom akinek most van most kell eladnia és realizálni a hasznot mert ha sokáig vár csak egy print screen.
  • Sydra #6
    A Bitcoin elég kezdetleges a kriptók között. Van egy csomó sokkal jobb, gyorsabb, olcsóbb, környezetkímélőbb, multifunkcionálisabb kriptovaluta már. Csak idő kérdése, hogy valamelyik leelőzi a Bitcoin-t. Most a Cardano a legígéretesebb szerintem.
  • lammaer #5
    Pont az a lényege és arra találták ki hogy ne lehessen nyomonkövetni és ne lehessen betiltani se. Max úgy lehetne hogy lelövik az internetet.

    Amúgy én is reménykedtem hogy előbb utóbb értelmetlenné válik (ha nem tudsz vásárolni érte), de pont Musk meg az Amazon betett ennek annal hogy megszellőztették, ehet náluk bitcoinnal vásárolni.
  • lammaer #4
    Most nem azért, de a valuták (igy pl a font) digitális verziója nem pont a deviza?
  • Nos #3
    En azon csodalkozok, hogy eddig nem tiltottak be, vagy tettek lehetetlenne. Az eddigi egyik legorultebb modja egy alapvetoen nem rossz technologia felhasznalasanak. A blockchane nem hulyeseg, de a bitcoinnak sikerult egy olyan spekulacios piacot letrehozni, ahol a vegen kevesen jarnak jol, de legalabb a 99 szazalekban spekulacios tranzakciora epulo piac annyi energiat zabal, mint egy kozepes orszag. Congrats humankind!
  • Mat666 #2
    Csak idő kérdéése míg a bitcoint be tiltják.
  • Sydra #1
    Egy központi bank digitális pénzét egy kriptovalutához hasonlítani ... nevetséges.