Szekeres Viktor

Michael Keaton tényleg ismét Denevérember lesz

Ismét lesz Keaton-Batman.

Tavaly nyári megerősített sajtóinformációk alapján derült ki, hogy Michael Keatont vissza hozzák Bruce Wayne-ként a mostani DC-s filmes univerzumba, mégpedig a The Flash-be. Akkor arról írtunk, hogy az ötlet pedig olyannyira megtetszett az illetékeseknek, hogy már el is kezdték a megbeszéléseket a színésszel, nem sokkal később a DC FanDome rendezvényen pedig kiderült, hogy erre már mérget is lehet venni, hiszen a szerződés megköttetett. Később azonban mégis kétségek támadtak azok után, hogy Keaton arról beszélt, hogy a világjárvány miatt nem feltétlenül van kedve másik földrészre utazni, valamint, hogy a film legfrissebb szkriptváltozatát sem olvasta.

Most azonban már leszámolhatunk a kétségekkel, a The Wrap ugyanis megerősítette infók alapján megírta, hogy Keaton ismét magára ölti a repülni képes emlős állatot mintázó gumijelmezt. Mint ismert, a színész 1989-ben játszotta el először a köpönyeges igazságtevőt, majd később, 1992-ben visszatért a szerepbe. És, ha mindez nem lenne elég, a filmben még a korábbi Batman, Ben Affleck is szerepelni fog. Részvételük természetesen semmilyen formában nem befolyásolja a Matt Reeves-féle Denevérember-filmet, amit tavaly forgattak Robert Pattinson főszereplésével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!