Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Hyundai IONIQ 5

Két évig tartott a megvalósítás, közvetlenül a Tesla Model 3 ellen indul harcba az új autó.

A Hyundai nagyjából két évvel ezelőtt mutatta be némileg futurisztikus koncepcióját, akkor még Concept 45 néven, most azonban az IONIQ 5 modell hivatalos bemutatójára is sor került, így megindulhat az értékesítés. A friss külsőhöz kedvező műszaki adatok társulnak, kényelmes belső térrel együtt.

Nemrég még arról írtunk, hogy az Apple jövőbeli e-autóját gyártaná le a cég, ők viszont most lerántották a leplet saját fejlesztésükről, amely a hazai weboldalon is megtekinthető. Az autó némileg szélesebb a Palisade 3 típushoz képest, ezzel pedig egy meglehetősen nagy belső tér áll rendelkezésünkre, amit az is jól jelez, hogy az elülső üléseket csaknem vízszintes helyzetig hajthatjuk vissza, ezt pedig alul kisebb lábtámasszal toldják meg. A hátsó üléseket is előre-hátra mozgathatjuk, a sofőr előtt pedig két 12 hüvelykes kijelző helyezkedik el, ezek egyetlen üveg panelbe integrálva érkeznek. A műszerfal visszafogott, ezzel igyekeztek még több helyet biztosítani az utazóknak, ami a jelek szerint sikerült is.


A gyártó ismertetője szerint két alapvető változatban lesz majd elérhető az autó, itt ugyanis egymotoros RWD- és dual-motor AWD-konfigurációban is kapható lesz a típus, előbbi 215, utóbbi pedig már 302 lóerővel. A 100 km/h-s sebességre álló helyzetből 7,4 és 5,2 másodperc alatt gyorsíthatunk majd fel, ami pedig a töltést illeti, ezt egy 350 kW-os egységgel oldhatjuk meg, 800 voltos platformon, ezzel szerintük alig 18 perc alatt jutunk majd el 5 százalékról egészen 80 százalékos töltöttségi szintre, a 100 km-es távolság megtételéhez pedig mindössze 5 perces töltésre lenne szükségünk. A hatótávolság 500 km körül lesz, ezt a Kiával is megosztott Electric-Global Modular Platform (E-GMP) révén érik el, amely egy 77,4 kWh-s akkumulátort hoz magával.

Az első körben nyilván a dél-koreai piacon jelenik majd meg az autó, ennek árát egyelőre nem közölték, viszont nyilván a Tesla Model 3 és a Chevrolet Bolt lesz a célkeresztben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    Azért rossz, mert félremegy. mert nem a lényeges elemeket veszik át nosztaligából, hanem valami értéktelen dizájnt csupán.
    A Renault annak idején valóban innovátor volt, ma egy hulladék az egész cég és a márka.
  • bdzsana #8
    Nekem viszont rohadtul bejönnek. Nem olyan sok model van azért ebben a stílusban nyugodtan lehet válogatni a többi között, miért gond az, hogy neked nem mindegyik jön be? Válassz magadnak olyat ami bejön és örülj a széles palettának.
  • Cefet #7
    A Renault is a 4-est akarja "újragondolni". Tolják ezt köcsög retrót, de nekem se jön be pedig már 50 vagyok. Ennyire ötlettelenek a tervezők? Ha igen, akkor a Google a barátjuk. Rengeteg szuper ötlet van a neten.
  • Mertos #6
    A 350 kW-os töltő nagyon a jövő, ráadásul még ha lesz is valahol, te pont nem ott leszel. Soha ne mond hogy soha.
  • Inquisitor #5
    A reklámvideójában benne van, hogy miért így néz ki. Ez egy 40 éves modell újragondolása. Én a helyükben annyira NEM erőltettem volna. De ez van. Viszont a belső tartalom ... nem azt mondom, hogy ez a jövő. Csak azt, hogy ha ebeb az irányba fejleszt az összes konkurens, akkor nem annyira sokára tényleg ilyesmi lesz a jövő. Végre nem kell egy éjjelt vagy egy műszakot tölteni a kocsit.
  • t_robert #4
    ja olyan, mintha megcsúszott volna a kocsi és oldalról nekicsapódott valami ferde felületnek, ami jól benyomta az ajtót és a karosszériát is... :)
  • bkroy #3
    Szerintem is ronda. Oldalról olyan, mintha meghajtogatták volna az ajtókat.
  • Celeborn #2
    Hú, hát ez borzasztó ronda.
  • Tetsuo #1
    Ez jó kis autónak ígérkezik. Teszt nélkül nem lehet verdiktet mondani, de valószínűleg nem lesz meglepetés.