Szekeres Viktor

Végre valami hír a John Wick 4-ről!

Még idén elkezdhetik forgatni az új John Wicket.

A jelek szerint a gyártó stúdió már tudja, hogy mikor tervezi forgatni a John Wick 4. részét, ugyanis a filmben szereplő Ian McShane a Collidernek adott interjújában elmondta, hogy a Lionsgate által tavaly 2022 májusára halasztott premierdátummal rendelkező film, ha minden jól alakul, már 2021-ben elkezdhetnek dolgozni, és akkor talán a premierdátumot is sikerül tartani. Mint ismert, az a terv, hogy a negyedik és ötödik rész egymás után kerüljön leforgatásra.

És hogy miért lesz folytatása a harmadik résznek? Nos, a válasz nem meglepő, a sikernek köszönhetően. Amerikában ugyanis majdnem kétszer annyian látták a 3 részt a nyitóhétvégéjén, mint a második epizódot. A John Wick 2014-ben 20 millió dollárból Amerikában 43, míg a világ többi részén 46 millió dolláros bevételt ért el, és remek kritikákat is gyűjtött. A folytatás drágább és sikeresebb is lett, a kritikái pedig ugyancsak pozitívak voltak - legalábbis zömében. A film ezúttal Amerikában volt sikeresebb, hiszen belföldön 92 milliós bevételt ért el, míg nemzetközileg 80 milliósat. A harmadik rész pedig, miután egyetlen hétvége alatt termelt 57 millió dollárt Amerikában és 37 milliót Amerikán kívül, végül 171+156 millióval zárt, tehát egyre sikeresebb és sikeresebb lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!