Gyurkity Péter

Az Apple is hajlítható telefonon dolgozik

A kijelzőt már tesztelik, miközben idén kisebb változtatásokra számíthatunk.

Az elmúlt két év során több különböző gyártó is bemutatta saját hajlítható okostelefonjait, amelyek ugyan a magas piaci árak miatt nem hódították meg a vásárlók széles rétegeit, mégis a következő fontos lépést jelentik ebben a szegmensben. A friss hírek szerint az Apple is követné a példát, idén azonban csak kisebb módosításokra szánják el magukat.

A Bloomberg számolt be a napokban az új értesülésekről, amelyek mind a 2021-es modelleket, mind pedig a jövőben esetleg piacra dobandó, saját első hajlítható típust érintik. Eszerint házon belül már dolgoznak a hajlítható telefonon, ennek kijelzőjét már tesztelik is, ez viszont azt jelenti, hogy a telefon prototípusa még nem áll készen, mindössze a panelt, annak jellemzőit vizsgálják. Jó eséllyel a Samsung példáját követnék, tehát a Galaxy Z Flip telefonokhoz hasonló kivitelre és élményre számíthatunk, viszont az is előfordulhat, hogy ez a készülék csak évek múlva bukkan majd fel a boltokban, mint ahogy az sem lehetetlen, hogy végül törlik az egész projektet és lemondanak ezen célkitűzésről.


Ami az idei évben várható okostelefonokat illeti, itt több kisebb változtatást említenek meg a beszámolóban. Az egyik ilyen lépés a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó lenne, ami azért érdekes, mert a cég még 2017-ben távolodott el ezen komponensektől, hogy ehelyett a Face ID névre keresztelt funkcióra támaszkodjanak. Szintén felmerül, hogy száműznék a töltő csatlakozóját, innentől kezdve tehát a töltés terén is a vezetéknélküli alternatíva maradna csak meg a listán, a töltőegységet továbbra is nélkülöznék a dobozokból, miközben a MagSafe-rendszert a MacBook Pro változatoknál vezetnék be, egyfajta újításként. Az iPad Pro esetében gyorsabb chipet és MiniLED-kijelzőt alkalmaznának, ez a tábla egy könnyebb és vékonyabb modellel együtt egészítené ki a családot.

A TSMC többször szerepelt a hírekben az elmúlt napokban, most az Apple kapcsán említették meg a céget, mivel egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a 3 nanométeres csíkszélességen gyártott chipek a jövő évben, annak második felében bukkannak majd fel, tehát ez a gyártástechnológia az A16 Bionic és az iPhone 14 párosa esetében jelenne meg – már amennyiben időközben nem változtatják meg az elnevezéseket, illetve a számozást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #6
    Ez elég optimális becslés a forint árfolyamát tekintve. Mire ez kijön, az alap iPhone lesz 700 ezer, forintban, változatlan dollár árazása mellett.

    Szerintem nálunk 1 milliós ár alatt nem lesz hajlongós iPhone.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2021.01.21. 00:07:29
  • M2 #5
    Az életben soha semmire nem mondták, hogy ők találták fel, ez csak egy ostoba emberek körében terjedő "legenda".

    Van egy kétértelmű marketing szövegük, amit könnyen lehet hibásan értelmezni (direkt így van kitalálva):
    "első alkalommal egy iPhone készülékben".
    Valós jelentése: eddigi iPhone nem tudta egyik sem, de ez már végre tudja.

    Az iparág szenzációkat generáló és mindent könnyen emészthetőre egyszerűsítő médiája húzta rá az Apple-re. hogy megreformálta a zeneipart, majd az okostelefonok piacát. Mindkettő erős leegyszerűsítése a valóságnak. Helyesen: jelentős szerepük volt ezen folyamatokban.
    Majd azt a címkét is megkapják, hogy elhozták az ARM forradalmat a procik piacán, az M1-re épülő gépeik miatt.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2021.01.21. 00:04:25
  • wraithLord #4
    De az Apple-nél az is egy fontos fícsör, hogy drága, szóval ott nem lesz eltántorító tényező.
  • Tntmaxy #3
    Én úgy hallottam hogy már az ájfos 7 óta gyárilag tudja ezt a fícsört. :D
  • mortep #2
    több különböző gyártó is bemutatta saját hajlítható okostelefonjait, amelyek ugyan a magas piaci árak miatt nem hódították meg a vásárlók széles rétegeit


    Az apple-re meg nem jellemző, hogy magas piaci árakkal dolgozna...(iróniaveszély)

    Szerintem a "forradalmi" termék piacra dobásának pillanatában el fognak majd kérni érte vagy 700e forintot... ki ad többet?
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2021.01.19. 14:23:12
  • VolJin #1
    Tesztelik a kijelzőt, amit nem ők gyártanak, de a végén csak kiderül, hogy ezt is ők találták fel...