Gyurkity Péter

Autógyártásba száll be az LG

A közös vállalattól azt remélik, hogy mindkét fél tapasztalata érvényesül majd.

Az elektromos autók piacának fellendülésével számíthattunk arra, hogy a szegmensbe berobbanó, azt gyakorlatilag elindító szereplők mellett hamarosan a jól ismert veteránok is megpróbálnak majd kiszakítani egy komoly szeletet maguknak. A hagyományos autógyártók mellé most az LG sorakozik fel, bár esetükben (egyelőre) nincs szó autók előállításáról.

A dél-koreai óriás, amelyet leginkább a televíziók és a hordozható kütyük területéről, az ott elért eredményekből ismerünk, saját oldalán jelentette be egy közös leányvállalat létrehozását, amelytől azt remélik, hogy mindkét alapító fél eddigi tapasztalatait ötvözi majd megfelelő módon. Az LG Magna e-Powertrain már nevével is jelzi, hogy az LG és a Magna International közös vállalataként tevékenykedik majd a területen, előbbi esetében az eddig (jelenleg is) gyártott komponensekre, utóbbinál pedig a meghajtás terén elért eredményekre építve a további erőfeszítéseket. Az illetékesek kiemelik, hogy átütő, a területet megújító fejlesztésekre van szükség a versenyben maradáshoz, meglátjuk, ez mit eredményez majd az új cég háza táján.

Az eddig napvilágot látott hírek alapján a közös cég a jövőben elektromos motorok, inverterek, valamint töltők gyártásával foglalatoskodna, mégpedig nagyjából 1 ezer alkalmazott munkájára építve, akik 3 különböző országban (Egyesült Államok, Dél-Korea, valamint Kína) területén, a most is meglévő üzemekben dolgoznának. Az LG kapcsán általában nem az e-autók területére gondolunk, viszont a cég már itt is szert tett némi tapasztalatra, hiszen többek között a Chevrolet Bolt EV és a Jaguar I-PACE típusokhoz szállítanak le különböző komponenseket. Saját nagyobb kapacitásukkal komoly segítséget nyújthatnak a Magna további terjeszkedéséhez, amire szükség is lesz, hiszen az előrejelzések szerint a 2030-ig terjedő időszakban csak a meghajtás területén hatalmas növekedésre számíthatunk.

A megállapodás és az annak révén elinduló tranzakció a tervek szerint jövő júliusra zárulhat le, ehhez még szükség lesz a részvényesek jóváhagyására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!