Berta Sándor

Google - jövő őszig marad az otthoni munkavégzés

A webes konszern nem tervezi a bevezetett intézkedések gyors feloldását.

Sundar Pichai, az Alphabet és a Google vezetője egy belső e-mailben tájékoztatta a munkatársakat azzal kapcsolatban, hogy a következő hónapokban milyen lehet majd a cégnél a munka. Az Alphabet és a Google júliusban döntött úgy, hogy egy éven át lehetővé teszi az alkalmazottai számára, hogy akár az otthoni munkavégzést válasszák. Az intézkedés - amelyből elsősorban a gyermekes dolgozók profitálhattak - főleg a Google központjában, az Amerikai Egyesült Államok többi részén, valamint Brazíliában, Indiában és Nagy-Britanniában foglalkoztatottakat érintette. A menedzser a mostani elektronikus levelével gyakorlatilag ezt a döntést hosszabbította meg 2021 szeptemberéig.

Ezzel párhuzamosan eldőlt az is, hogy a határidő lejártát követően rugalmas munkahét bevezetését fogja tesztelni a társaság. Az új konstrukció lényege az lenne, hogy a dolgozók egy héten három napig lesznek az irodákban, négy napot pedig otthon. Pichai kiemelte, hogy az ötletet azután akarják kipróbálni, hogy biztonságossá válik az irodákba való visszatérés.

Az Alphabet és a Google első embere többek között kifejtette, hogy azt az elméletet szeretnék tesztelni, amely szerint egy rugalmas munkamodell nagyobb produktivitáshoz, jobb együttműködésekhez és jóléthez vezethet. A menedzser rámutatott, hogy egyetlen hasonló méretű vállalat sem fejlesztett ki korábban egy teljesen hibrid munkaerő-modellt, ezért érdekes lesz annak gyakorlati megvalósítása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!