Berta Sándor

Növelheti a kreativitást a közösségi média

A platformok algoritmusainak ajánlásai ösztönözhetik az emberek képzelőerejét.

A Rochesteri Egyetem munkatársai kimutatták, hogy a közösségi médiaoldalak jelentős mértékben növelhetik a felhasználók kreativitását, ehhez azonban az kell, hogy e portálok szoftverei olyan személyekhez vezessék őket, akiknek más ötleteik és érdeklődésük vannak, mint nekik. Amennyiben ugyanis az emberek kreatív elképzelésekkel konfrontálódnak, úgy az gazdagítja a saját fantáziájukat. A problémát azonban az jelenti, hogy jelenleg ezek a platformok elsősorban ismert tartalmakat és ötleteket kínálnak a tagjaiknak és a látogatóiknak, s ezáltal nem segítik a bennük rejlő potenciál kiaknázását.

A kutatók elvégeztek egy kísérletet, amelyben a résztvevőknek a mindennapi tárgyak szokatlan felhasználási lehetőségeit kellett kigondolniuk. Az egyik ötlet az volt, hogy egy cipőt kalapácsként alkalmazzanak vagy egy ceruzát dobónyílként. Ezután meg kellett nézniük mások ötleteit és kiválasztaniuk, hogy kit szeretnének szívesen a követőjükként látni. Kiderült, hogy általában azok az ötletek voltak a legvonzóbbak, amelyek a leginkább különböztek a saját elképzelésektől. Minél radikálisabb volt egy ötlet, annál vonzóbbnak bizonyult.

Raiyan Abdul Baten, a kutatás vezetője közölte, hogy a résztvevők általában azokat választották ki az adott csoporton belül, akik a legkreatívabbak voltak és általuk jutottak el új ötletetekhez. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy probléma merül fel akkor, ha túl sok felhasználó követi egyetlen egyén kreatív ötleteit, mert akkor a kiváltott új elképzelések rendkívül nagy mértékben hasonlítanak egymásra.

A szakértők azt is megállapították, hogy a közösségi médiaoldalakon nagy a lehetőség arra, hogy sokkal kreatívabbakká tegyék az egyes személyeket. A portálok által alkalmazott algoritmusok ugyanis új perspektívákat és érdeklődési területeket kínálhatnak nekik ahelyett, hogy mindig az ugyanazokat az ismert ötletekhez térjenek vissza. Amennyiben sikerülne erősíteni a kreativitást, akkor abból a tudomány is profitálhatna és a művészek is több inspirációt találhatnának olyan szolgáltatásokban, mint a Twitter vagy a Reddit. Emellett az algoritmusok a munkahelyeken is növelhetik a kreativitást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #8
    Ez igaz, meg lehet nézni, hogy mely anyagok kapják a legnagyobb "elismerést" minél nagyobb hulyeséget és agyatlanságot csinálsz annál jobban terjed ez a butaság.
    Ha valaki tényleg valamit okitó és tudományos dolgot tesz ki akkor az egy dolog , hogy senki le sem szarja , a másik, meg megjelennek a ezek az agyatlan influrenszek és azok követői akik mindenféle tudományosan nem megalapozott dolgokkal pont az ellenkezőjét csinálják.

    Mindegy az, hogy mirőől legyen szó. A legnagyobb baj, hogy vannak akik pont erre játszanak, hogy kihasználják a sok idiótát és aki elinditja a dolgot az nagyon is tisztába van vele, hogy amit csinál az kamu, de mivel több ezren követik és mivel ö mondja, a követöi már igaznak fogja hinni és már nem lehet öket meggyözni az ellenkezőjéről.

    És lehet ,hogy növeli a kreativitást, csakhogy ez abban merül ki , hogy ki tu minél haszontalanabb dolgot kitalálni amivel fel tudja a figyelmet hivni magára és pénzt keressen vele a semmivel, csakhogy ne kelljen se tanulnia se dolgoznia.
    Szép példát mutatva a fiataloknak, hogy ök még ennyire se vegyék a fáradtságot a tanulásra, mert mindegyik celeb akar lenni.
    Igy válik majd egy segg hülye generációvá egy egész társadalom, akik majd azt sem fogják tudni , hogy hogy kell önállóan vizet melegíteni.
  • duke #7
    "Növelheti a kreativitást a közösségi média "

    Hat hogyne persze, pont ezert talaltak ki. Meg veletlenul sem azert, hogy agyatlan primitiv csocselekbol, meg primitivebb, aljasabb baromallat csocseleket neveljenek.
  • kvp #6
    Errol irnak itt is. Tehat novelhetne a kreativitast, de jelenleg pont a forditottja tortenik, mert a profit es propaganda maximalizalas a celjuk. A tanulmany szerint lehetne jol is csinalni, de nem teszik.
  • UUUU #2
    Tehat, ha egy szemuveget teszek egy macska fejere, mar kreativ vagyok ? ...
  • nlght #1
    Nem értek egyet a cikkel, a social network jelenleg tévedésnek néz ki.
    Régen a falu/utca bolondjai az utcán álldogáltak és mondták a hülyeségiket és mindenki leszarta őket. Ha túl idegesítők voltak akkor felrúgták őket néha.
    A közösségi média miatt ezek az emberek egyrészt milliókat érnek el a hülyeségeikkel, másrészt megtalálják egymást, vállon veregetik egymást és csoportokba szerveződnek.
    Magyarán a hülyeség sokszorosítva kerül az átlag ember életébe, és túl sokan dőlnek be a hülye cikkeknek, bejegyzéseknek.
    Ez a hatás messzemenően áthúzza bármi előnyét a facebooknak és társaiknak.