Gyurkity Péter

Nagyot zuhant Európában a Huawei

A friss adatokhoz két új okostelefon csatlakozott a napokban.

Októberben már mi is beszámoltunk arról, hogy a felmérések alapján megindult a Huawei visszaesése, amely az amerikai szankciók késleltetett hatásaként volt értelmezhető. Ezután arról írtunk, hogy jól fogy az iPhone 12, most pedig az egyik vezető piackutató cég számolt be a harmadik negyedéves európai adatokról, amelyek szintén jól mutatják a sorrend átalakulását.

Az IDC részletes anyagában a kontinens nyugati felére koncentrálnak, hiszen ott találhatók az igazán nagy piacok. Ebben arról olvashatunk, hogy éves szinten ugyan még a mezőnyből kiemelkedő Samsung is visszaesett, az első helyet azonban sikerült megőrizniük, ugyanis a harmadik negyedévben 10,3 millió készüléket szállítottak le a régióban. A második helyen továbbra is az Apple található, amely picit még javítani is tudott (az iPhone 12 bemutatkozása előtti időszakban), miközben a harmadik helyre már a csaknem háromszor több telefont eladó Xiaomi jött fel, a Huawei pedig eközben megfeleződött, ezzel a negyedik helyre szorulva vissza. Az ötösfogatot az Oppo zárja, amely szintén jelentős mértékben erősödött, azonban még mindig messze elmarad a többiektől.


Ezzel csaknem egy időben mutatkozott be a Poco M3, amely a Xiaomihoz köthető cég középkategóriás megoldása. A Snapdragon 662 chipre, 4 GB RAM-ra és 64 vagy 128 GB-os tárolóra épülő készülék 6000 mAh-s akkumulátort, 18 wattos gyorstöltést, illetve egy 6,53 hüvelykes kijelzőt kapott, amelyhez felső bevágás, a Gorilla Glass 3 felület, illetve egy hátoldali tripla-kamera társul, ujjlenyomat-olvasóval, AI-funkciókkal, a hagyományos jack-dugó, az Android 10 és az MIUI 12 kíséretében. Az ár 129 és 149 dollár, legalábbis a fekete pénteki akció keretein belül.

A Motorola a maga részéről a Moto E7 típust dobta piacra, amely már inkább a belépő szinten hivatott hódítani, a Helio G25 chip, 2 GB RAM, 32 GB-os tároló, valamint egy 6,5 hüvelykes kijelző segítségével. A hátoldali iker-kamera mellett a 4000 mAh-s akkumulátor érdemel még említést, az ár itt 120 euró.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!