Berta Sándor

Elveszítette az e-sport az ESPN-t

Az ágazatnak elvileg a koronavírus-járvány ellenére is növekednie kellene.

A The Esports Observer magazin arról számolt be, hogy a várt növekedés helyett nehéz helyzetbe került a szektor, mert a Disney konszernhez tartozó ESPN bejelentette, hogy bezárja az elektronikus sportra specializálódott televízióadóját. A társaság már az elmúlt napokban jelezte, hogy kereken 300 munkatársat bocsát el és a 200 eddig be nem töltött álláshelyet sem akar feltölteni.

A döntés több okból is érthetetlen. Egyrészt az ágazat egyre népszerűbb és ezen a koronavírus-járvány sem tudott változtatni, sőt, még hozzá is járult a növekedéshez. Ezt támasztotta alá az e-sporttal kapcsolatos közvetítések növekvő nézettsége.

Az ESPN mindenesetre közölte, hogy megtart egy kis csapatot, amelynek a segítségével tudósítani akar az elektronikus sport legfontosabb eseményeiről, de csak szerény keretek között és kizárólag a nagyobb rendezvényekről készülnek majd anyagok. A döntés különösen az amerikai egyesült államokbeli e-sport szektor számára jelent komoly érvágást. A tengerentúlon az ESPN piacvezető volt a területen.

A legnagyobb problémát egyébként jelenleg az jelenti, hogy az olyan platformokon, mint a Facebook, a Twitch és a YouTube, az elmúlt hónapokban ugyan rendkívül népszerűvé váltak az e-sport közvetítések és felvételek, de a koronavírus-járvány miatt hónapok óta teljesen kiestek a rendezvények helyszíni bevételei.

Az ESPN megpróbálta a csatornáját, illetve legalább a műsorai részét a Twitchen keresztül értékesíteni, de nem járt sikerrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #5
    viewcount buzulás = esport
  • Szefmester #4
    Nekem az E-Sport az a szimulátorbajnokságok és társaik, nem az fps-ek meg tps-ek meg mobák.
  • monk00 #3
    Legalább elmennek dolgozni...
  • Sir Cryalot #2
    Ideje letörni a kedélyeket, a moba nevű mémsport már közel jár hozzá hogy 1:1be járassa le a felulnezetes jatekokat.

    Mint az a shooterekkel mar meg is esett szamtalaszor.
  • Sir Cryalot #1
    (MEM)E-sport :DDDD

    kategóriák :

    Szánalom, ultraszánalom,...