Szekeres Viktor

Megint feltámaszthatnak egy 90-es évekbeli klasszikus sorozatot

Lehet, hogy mégis lesz valami a New York Undercover rebootjából?

Tavaly már egyszer megfutottuk ezt a kort, ugyanis akkor arról számoltunk be, hogy az ABC csatorna úgy döntött, hogy beszáll a felélesztési mániába, mely olyan sorozatokat hozott vissza, mint a Prison Break vagy a Roseanne. Ők a New York Undercoverbe próbáltak életet lehelni Ben Watkins készítésében, azonban végül ebből a változatból nem lett semmi, még a pilotfázisig sem jutott el. Az új verziót a Peacock rendelte be Ayanna Floyd Davis készítésében.

A Dick Wolf producerkedése mellett készített 90-es évekbeli sorozat tavalyi felélesztése/folytatása Kim Delaney és Bill Brochtrup, valamint Malik Yoba karaktereinek visszatérésével, 20 évvel az eredeti után játszódott volna, és a két nyomozóról szólt, ahogy azok New York legveszélyesebb bűnözői után nyomoznak Harlem-től a Battery Park-ig. A Peacockos verzióról is annyit lehet tudni, hogy az eredeti után 20 évvel játszódna, és sajtóhírek egyes szereplők visszatérését valószínűsítik, de nevekről egyelőre nem esett szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!