Gyurkity Péter

Bonyolódik az nVidia-Sony előrendelési mizéria

Előbbi cég javítani igyekszik, utóbbi azonban csak az év végére ígéri az enyhülést.

Az elmúlt hetekben folyamatosan beszámoltunk az új grafikus kártyák és konzolok bemutatkozásáról, amelyet csaknem minden esetben komoly figyelmeztető jelek kísértek, hiszen a vártnál nagyobb kereslet, illetve a korlátozott példányszám miatt a rajt nem sikerült ideálisra, itt bőven akadt példa visszaélésekre. Most az nVidia gyengébb változata javíthat némileg a képen, míg a Sony nem ígér semmi jót a debütálás első heteire nézve.

Arról mi is írtunk, hogy az AMD igyekszik elkerülni a nagy rivális gondjait, ez azonban nem feltétlenül lesz így. Az nVidia éppen a hiány miatt halasztotta el az új GeForce RTX 3070 rajtját két héttel, erre most végre sor került, egy japán eredetű írásban pedig arról olvashatunk, hogy itt sokkal jobb lesz az indulás, ami a nagyobb darabszámnak lesz köszönhető. Ez ugyan kizárólag az ottani piacra vonatkozik, viszont nagy valószínűséggel Európában is hasonló helyzetet látunk majd, ahogy megindul az értékesítés, tehát sikerülhet elkerülni a 3080 és 3090 esetében látott problémákat. Ezt követte nem sokkal később a GeForce 3060 és 3060 Ti külsős listázása, egyes eladók 224 és 447 dollár közötti foglalót kérnek egy-egy példány megőrzéséért, viszont a pontos technikai részleteket nem említik meg.


A Sony kapcsán eddig is tudtuk, hogy az új PlayStation 5 konzolok szintén döcögős rajt elé néznek, dacára annak, hogy erre tulajdonképpen csak november közepén kerül majd sor. Akkor arról tettek említést, hogy az előrendelések jó része jövőre csúszhat át, a jelek szerint pedig a helyzet nem sokban változott, hiszen most a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója nyilatkozott arról, hogy ezek jó részét az év vége felé szeretnék majd teljesíteni. Elhangzott, hogy már az első 12 óra alatt elkelt annyi példány, mint a PS4 rajtját követő 12 hét során, vagyis a kereslet mindenképpen erős, ez viszont nyilván nem jelent könnyebbséget a gyártónak.

A 400 és 500 dolláros áron elrajtoló konzol nagyjából 2021 elejére áll majd rendelkezésre elegendő példányszámban, addig komoly türelemre lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #10
    Az 500 dollaros usa arra jon meg az ottani afa ami allamonkent valtozik.
    Neked meg ennekk kellett volna utanaszaglaszni.
    Csak 7 milliardszor lett leirva eddig.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.10.29. 21:16:57
  • ugh #9
    Ott se szorjak a penzt faszsagokra elhiheted.
    A szolgaltatasok ara, az ingatlan, vagy csak lakasberles is alaphangon a duplaja az itteninek.
    Nyugaton meg a szar is viragillatu.
    Latjuk angliat meg belgiumot.
    Content creator de szep.
    En 16 eve csak egy artist es animator vagyok.
    Nyilvan jobban hangzik a content creator....
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.10.29. 21:16:20
  • Fefy #8
    Az ugye megvan, hogy magyarországnak nem a Budapest táblánál van vége?
    Vidéken azért a nettó 4-500k/hó elég ritkának számít.
  • Magnum PI #7
    Valamiből finanszírozni kell a sok ajándék pénzt. Valamint itt EUR-val kell számolni mindig nem USD-vel sajnos.

    De szerintem ország és keresettől függetlenül is nagyon drágák lettek a VGA-k. Mint ahogy a csúcs mobilok is. De hát kereslet kínálat. Látjátok, hogy viszik mint a cuktor a fél milliós VGA-kat meg telefonokat.

    Én ezen a pontott raktam le a PC-t és veszek inkább 150ért egy PS5-t. Most csak a VGA 2x-3x annyi. A megmaradó pénzből meg veszek rá játékokat mikor kell. PC ipar meg nekaphatja.
  • Relixo #4
    Ezt légy oly szíves mondd el a magyar kormánynak meg a magyar munkáltatóknak is majd az eu-ba egyik legmagasabb áfával dolgozó nav-nak is. És ha már ott vagy akkor szólj pár szót a szürke importos lehúzós 5 és 10 év garancia helyett 1 év garit adó cégekről is! Köszi!
    Plusz nekünk itthon nem az ajánlott árral kell számolni mert valami hiába 500 USD mire bejut hozzánk lesz belőle nemritkán 700 USD is. (áfa+vám+kapitalista lopás)

    Jaaaa, de persze senkit nem érdekel ez (m)agyarország ahol az a pár kiváltságos 0 munkával vagy inkább mutyival(?) jól el van a többi birka meg egymást marja a maradékon. Azért ne mondjad már,hogy itthon nálunk nettó 500e/hó az átlag kereset...pofám leszakad már ilyen hülyeségeken.

    Az meg a másik nevetséges marhaság már,hogy 1db PC komponens jelen esetben GPU lassan fél milla vagy még több lesz. Mennyiért rakjak össze (normális) gépet? 1 milla vagy 2? :D
    Kiváncsi lennék a sok burzsuj majomnak mi a sok? Ami felett már ők se vennék meg, bár gyanítom nincs ilyen ár. Ha 10 milla lenne egy kártya azt is vennék.
  • fotolit #3
    Egyrészt ne a magyar zsebpénzekből indulj ki, picit nyugatabbra 4-600/hó teljesen normális pénz, másrészt itthon sem ritka az 5-600-as kereset/bevétel, ami annyit jelent, hogy 2-3 hetet melózunk egy ilyenért 8aztán 3-5 évig elvagyunk vele). Végül pedig a "content creator"-oknak egyenesen álom egy ilyen kártya, az első meló többszörösen visszahozza az árát. Ezeket már rég nem csak játékokra használjuk.
  • ugh #2
    Szerintem barmilyen vga 150 felett csak a hulyenek eri meg.
    Az egesz ipar elkanyarodott egy olyan egeszsegtelenul perverz pofatlan lehuzo iranyba, hogy itt a vasarloknak kene azt mondani ebbol legyen eleg.
    Konyorgom, kibaszott jatekokat hajtunk meg vele.
    Ahelyett hogy szarnanak ra es nem vennek meg valami ordas modon egymassal versenyeznek ki a nagyobb hulye.
    Az ergonomia meg mast jelent.
    Egy vga-n legyen hatekony a hutes az pedig, hogy hogy nez ki egy normalisak lakta planetan sokadlagos kerdes kene legyen.
    Utoljára szerkesztette: ugh, 2020.10.28. 19:40:39