Berta Sándor

Véget ért a Quibi története

A videoszolgáltatás mindössze fél évvel az elindulása után leállt.

A Quibi áprilisban indult el az Amerikai Egyesült Államokban és okostelefon-tulajdonosoknak kínált videoszolgáltatást. A platform csak a tengerentúlon volt elérhető, 1,3 millió aktív felhasználóval és 3,5 millió letöltéssel büszkélkedhetett. Október elején Jeffrey Katzenberg társalapító és filmproducer azt nyilatkozta, hogy tőzsdére mehet vagy eladásra kerülhet a vállalkozás. Az előbbi esetben azonban szükség lett volna egy úgynevezett speciális célú felvásárló társaságra (SPAC) vagy pedig egy további finanszírozási körre.

Most Katzenberg és a másik társalapító, Meg Whitman bejelentette, hogy - miután nem tudtak versenyezni az Apple, a Disney és a Netflix sikerével és ajánlataival - leállítják a vállalat működését és a megmaradt pénzt visszafizetik a befektetőknek. A koncepció egyébként az volt, hogy professzionálisan elkészített, 5-10 perc hosszúságú videókat készítsenek az okostelefon-tulajdonosok számára.

A platform azt ígérte a kezdetekkor, hogy megpróbálja Hollywoodot és a Szilícium-völgyből származó új technológiákat ötvözni. Katzenberg egykor a Disney filmstúdió vezetője volt, míg Whitman az eBay kereskedelmi portál élén volt sikeres. Katzenberg már májusban a koronavírus-járványt tette felelőssé a szolgáltatás nehéz indulásáért, mondván: az emberek nem töltöttek annyi időt az okostelefonjukkal, mint korábban.

A The Wall Street Journal értesülései alapján a társalapítók 1,75 milliárd dollárt gyűjtöttek össze a kezdetek óta, az összegből még 350 millió dollár áll rendelkezésre. A támogatók között volt a Disney és az NBC Universal. Katzenberg és Whitman ugyanakkor nem nevezett meg összeget a blogbejegyzésében. A két menedzser azt írta, hogy biztonsággal soha nem fogják megtudni, hogy a Quibi mögötti ötlet nem volt elég jó vagy rossz időpontban indították el a szolgáltatást. Ők azt gyanítják, hogy a kettő ötvözete lehet a háttérben. További problémát jelenthetett, hogy a társalapítók annyira biztosak voltak a koncepciójukban, hogy nem számoltak a felvételek televíziós megjelenítésének, a videolinkek megosztásának és az anyagrészletek online megjelenítésének a lehetőségével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #1
    Én nem lepődtem meg...