Szekeres Viktor

Amerikában Liam Neeson új filmje uralta a mozikat

Akárcsak itthon, Amerikában is az első helyen nyitott a Honest Thief.

Még mindig minimális a moziba járási hajlandóság Amerikában, éppen ezért a Liam Neeson-féle Honest Thiefnek 3,7 millió dolláros hétvégi bevétel is elég volt ahhoz, hogy megszerezze a hétvége legnézettebb filmjének járó címet. Az alkotást 2 425 moziban kezdték el vetíteni, ami bőven megfelelőnek tűnik egy ilyen film számára, tehát nem a vásznak száma volt akadálya a sikernek, hanem inkább a járvány, illetve az, hogy több nagyobb piacon még mindig nem nyitottak meg a mozik, illetve, hogy a vásznak egy részét kisebb befogadó képességű termek, illetve autós mozik adják.

A lista második helyét a múlt heti első War with Grandpa foglalta el 30%-os bevételcsökkenéssel és 2,5 millió dollár bevétellel, míg a harmadik a Tenet lett 1,6 millió dollárral. Christopher Nolan filmje így az amerikai bevétel tekintetében átlépte az 50 milliót. A dobogósok mögött közvetlenül két olyan film foglalt helyet, amiket több évtizede mutattak be, és most csupán újrakiadást kaptak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!