Szekeres Viktor

Elkészült a Vaksötét 2

Véget ért a Vaksötét folytatásának forgatása.

Stephen Lang Twitteren jelentette be, hogy részéről letudta a Don't Breathe, azaz a Vaksötét második részének forgatását. Ez persze nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a stáb már végzett is Belgrádban, de minden bizonnyal csak napok kérdése, míg elcsattan az utolsó csapó. A filmet Rodo Sayaguest rendezte, aki az első rész egyik írója volt - neki ez az első rendezése. A film szkriptjét Sayagues Fede Alvarezzel írta. Korábban arról volt szó, hogy a történet évekkel az első részt követően játszódna, amikor is Lang vak karaktere csendes magányában éldegél - egészen addig, míg múltjának bűnei utol nem érik. Most a Bloody Disgusting ezt azzal egészítette ki, hogy a helyszín egy mindentől távol lévő kunyhó lesz, ahol egy tűzesetben megárvult kislányt nevel a főhős. Azonban a nyugalmukat pár bűnöző zavarja meg, akik elrabolják a gyereket.

A 2016-os, Magyarországon forgatott horrorfilm alig 10 milliós büdzséje ellenére hatalmas sikernek bizonyult, ráadásul mind a kritika, mind pedig a közönség nagyon jól fogadta. Amerikában a film 89 millió dollár bevételt termelt, és nemzetközileg sem szerepelt rosszul, 68 millióig jutott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • savior666 #1
    Azt hittem ez olyan film, mint a vaklarma.