Gyurkity Péter

Jóval nagyobb merevlemezek jönnek

Az igények folyamatosan nőnek, így a kapacitást további megoldásokkal emelhetik.

Az SSD-meghajtók elterjedésével a hagyományos merevlemezek mintha kissé háttérbe szorultak volna, viszont a jóval nagyobb tárolókapacitást kínáló példányok továbbra is nagyon népszerűek, ez pedig az elkövetkező években sem változik majd. Egyes gyártók már most körvonalazzák terveiket, ezekből pedig kiderül, hogy nagyjából mire számíthatunk.

A napokban megjelent újabb jelentésben arról olvashatunk, hogy 2022-re megjelenhetnek az első, immár kereskedelmi forgalomba szánt 24 TB-os merevlemezek. Itt a gyártók több eltérő megoldással igyekeznek még tovább növelni a kapacitást, felmerül például a jelenleg a plafont képviselő, 9 korongos változatok lecserélése, az utódokban ugyanis már 10, vagy ennél is több korongot alkalmaznának, eközben viszont a mágneses technológia is frissülne, hiszen az úgynevezett heat-assisted magnetic recording (HAMR) már idén debütálhat, mégpedig a Seagate egyes új meghajtóiban. Néhány éven belül elérhetővé válik az 50 TB-os kapacitás, mégpedig a megszokott, 3,5 hüvelykes kivitelben készülő merevlemezeknél, bár ehhez valószínűleg magukat a korongokat is módosítani kell majd.

Az egyik, éppen ezen komponensek gyártására szakosodott cég, a Hoya, már jelezte, hogy dolgoznak az üvegből készült utódokon, amelyek vékonyabb kivitelt tesznek lehetővé, mint a ma széles körben használt alumínium korongok. A HAMR révén még több adatot tárolhatnánk el egyazon korongon, a fejek számának növelésével pedig akár egyszerre 12 korongot is beépíthetnek a megszokott méretű meghajtókba, bár az még nem teljesen világos, hogy az említett 2022-es céldátumig pontosan melyik megoldás alkalmazásával érik majd el a kapacitás növelését. A jelöltek között ott szerepel a korongok nagyobb száma, az üveg alkalmazása, a HAMR, valamint a microwave-assisted magnetic recording (MAMR) is, ez utóbbi ugyanis nem követeli meg az üvegre való váltást.

A Toshiba saját anyagában még tavaly foglalta össze a jelenlegi helyzetet, eszerint 3 eltérő technológia, a HAMR, a MAMR, valamint az SMR versenyez ezen a területen, ez a forduló pedig még egyáltalán nem dőlt el, az viszont biztos, hogy az olyan gyártók, mint a Toshiba, a Seagate, illetve a Western Digital, több eltérő fejlesztéssel állnak majd elő a közeljövőben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csigafi #18
    Hát megint semmi újdonság na mindegy. Egy biztos a Toshiba nagyon gyenge minőséget állít elő merevlemezből és ssd ből is. Vagy valami csoda folytán pont én fogtam ki eddig selejteseket Toshibából. Hifiben nem rossz de informatikai termékben gyenge nem megbízható.
    Utoljára szerkesztette: csigafi, 2020.10.02. 17:50:57
  • dyra #17
    hát lehetséges, de az biztos, hogy a környezetemben mindenkinek van otthon NAS vagy saját szervere. A felhő mellett. Nekem is van Google Photo vagy Dropbox de azokat is mentem a NAS-ra. Ki tudja mikor változtatnak ott egyoldalúan a felhasználási feltételeken én meg nem akarok az adataim után rohanni.
  • Atisz #16
    Ennyi.

    De azok is viszonylag hamar tönkremennek az állandó használat miatt.
  • Glutamin #15
    Biztonsági kamerák esetén gyakorlatilag folyamatosan írják tele a vinyót videofelvetelekkel. A tárkapacitástól függ, hogy 1-2 nap vagy akár 1-2 hétre visszamenőleg van felvételed. Az ilyen terhelést az SSD-k nagyon nem szeretik. Ez gyakorlatilag egy új és valós piac lett a HDD-knek.
  • Atisz #14
    Az SSD-nek ugyanúgy véges élettartama van, csak az nem a mozgó mechanikai elemek használatától, hanem az "újraírástól" használódik el.
  • Atisz #13
    Éppen ezért nem mondtam, mert mindenhová kell merevlemez... a "felhő" nem ér semmit, ha a saját gépedre nem tudod lehozni. És mondd már meg, hogy ma mire nem elég 3TB? És ha 3-5 év alatt tönkremegy? És ha egy 100 TB-os HDD megy tönkre ugyanennyi idő alatt, azt hová mented el? Felhőbe? :D

    Éppen ez volt az eredeti hozzászólásom lényege, hogy ma már nem a tárkapacitás, hanem az élettartam korlátoz, az anyagminőséggel, a mechanikával van baj.
    Utoljára szerkesztette: Atisz, 2020.10.02. 09:07:01
  • bdzsana #12
    Hát én is ide tartozom, és nagyjából tisztában vagyok vele, hogy egyébként baromság amit csinálok, de valamiért van ez a késztetésem a gyűjtögetésre és rendszerezésre:D
    Egy 4k hdr film 50%GB egy játék 100gb, egy pár évados sorozat 250+ gb.
    Igaz a játékok 90%-ával nem játszok, a filmek sorozatokat újra nézni valószínűleg nem fogom, de ott kell lenniük szépen bekategorizálva a media rendszeremben:D Hátha egyszer valamikor valakinek szüksége lesz rá:D
  • Szefmester #11
    Szintén a nagyja cuccom HDD-n van. Ami sorozat és film engem érdekel az nincs fent a streaming szolgáltatásokon... Zenéimet is offline tárolom, nem is vettem még online ilyesmit. A régi lemezes játékokról pedig backupot szoktam tárolni (törtet kell letölteni, mert kedvesen nem hagyják a backup jogaimat használni a kiadók).
    Amúgy meg ja, egy 4k film 35giga alatt nem szokott előfordulni, egy egy régebbi sorozat is megeszik legalább ennyi akkor is ha csak sd.
  • Tetsuo #10
    Majd akkor zárják be végleg a HDD-gyár ajtaját, amikor az SSD egy árba kerül vele. Szerintem kb. 20 év múlva.
  • Tetsuo #9
    Ez marhaság. Ne magadból indulj ki! Még ha azt írtad volna, hogy manapság a legtöbb tartalom online van tárolva... de ahhoz is kell HDD, ugye.
    Ezenfelül a biztonsági megoldások miatt még több tároló kell.