Gyurkity Péter

Egymás anyagát hordozzák az aszteroidák

Ez a Bennu esetében is így van, de sarki fény jelenlétére is tudunk már példát.

Az elmúlt néhány napban egyszerre több hír is megjelent a Naprendszerben száguldozó objektumokkal, azok bizonyos jellemzőivel kapcsolatban, ebből most két forrás révén szemezgetünk. Megtudtuk ugyanis, hogy a Bennu a Vesta egyes darabjait hordozza magán, miközben a 67P névre keresztelt üstökösön sarki fényt pillantottak meg.

A NASA hivatalos oldalán jelent meg a részletes közlemény, az alább beágyazott videó kíséretében. Ebben arról számolnak be, hogy az OSIRIS-REx műszereinek segítségével vették közelebbről szemügyre az általunk korábban is érdekesnek ítélt aszteroidát, amelynek felszínén több fényes pontot vettek észre, tehát elsősorban ezek leírására fókuszáltak az eddig elvégzett munka során. Az összetétel (amely nagyrészt piroxénekből áll) arra utal, hogy ezen fényesebb, 1,5 és 4,3 méter közötti darabkák a Vestáról származnak, bár azt még nem tudjuk pontosan, hogy miként kerültek át a Bennura. Ismerünk bizonyos jól bejáratott gravitációs pályákat, pontosabban a bolygók gravitációs vonzása miatt létrejött és a mai napig meglévő útvonalakat, a Bennu ezek egyikén utazhatott az aszteroidaöv belső régiójából a Földhöz jóval közelebb, ahhoz azonban további vizsgálatok kellenek, hogy felvázoljuk a Vesta és a Bennu közötti viszony korábbi eseményeit.


Az Európai Űrügynökség korábbi Rosetta-küldetése már a 67P-t vette célkeresztbe, ennek során az üstökös több érdekes jellemzőjét írták le, majd pedig egy kudarcba fulladt landolással is megpróbálkoztak. A most közzétett anyagban megállapítják, hogy a Napból érkező töltött részecskék az üstökös körül elhelyezkedő gázzal lépnek interakcióba, ennek eredménye a „sarki fény”, az ezt létrehozó elektronokat ugyanis sikerült annak idején regisztrálni, mégpedig a Southwest Research Institute műszereivel, amelyek szintén a Rosetta eszköztárában voltak megtalálhatók. A gáz furcsa, ultraibolya fényben pompázik ezen folyamat során, és bár eredetileg azt gondolták, hogy az elsődleges „elkövetők” a Napból befutó fotonok, most kiderült, hogy ehelyett az elektronok munkájáról van szó, amelyek a víz- és egyéb molekulákat lebontva okozzák a szép látványt.

A folyamat még azon szakembereket is lenyűgözi, akik évtizedek óta tanulmányozzák a Földön általunk látott sarki fényeket, ez szerintük leginkább azért érdekes, mert az üstökös nem rendelkezik saját mágneses mezővel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!