Gyurkity Péter

Nyolcmagos chipekkel tartana lépést az Intel

Készülnek az erősebb példányokkal, miközben a grafikus vezérlőknél is jön egy további változat.

Szeptember elején mi is beszámoltunk az Intel saját rendezvényéről, amelyen lerántották a leplet a 11. generációs fejlesztésekről, ezt pedig az AMD bejelentése követte a sorban, nem sokkal később megerősítve azt is, hogy ez utóbbi termékek októberben jelennek majd meg a piacon. Most további részletek derültek ki az akkor közzétett anyagok tüzetesebb átfésülése révén, így világossá vált, mivel tartaná a lépést riválisával az Intel.

Külső források jelezték a napokban, hogy az eredeti, még szintén a hónap elején nyilvánosságra hozott anyagban bújik meg a nyolcmagos Tiger Lake chipek várható megjelenésére vonatkozó kitétel, amit eddig egyszerűen nem vettek észre. Emlékezhetünk arra, hogy a vállalat az első körben a gyengébb, szerényebb példányokat mutatta be, viszont az AMD lépése miatt ez nem sokáig maradhat így, tehát hamarosan befutnak majd az erősebb, már akár 8 maggal rendelkező változatok is. Itt a gyorsítótárak növelésére, valamint mind az egyszálas, mind pedig a több szálon futó feladatok gyorsabb végrehajtására számíthatunk, amely elég lehet ahhoz, hogy az AMD ne növelje tovább előnyét az asztali és mobil számítógépek terén.


Ami a grafikus vezérlők szegmensét illeti, ehhez hasonló lépésre számíthatunk, hiszen a fent beágyazott, ugyanúgy még a hónap elejéről származó videóban is erre utaló részlet jelenik meg. Kiderül ebből, hogy az Iris Xe Max néven jön majd a felturbózott példány, amely ennek megfelelően erősebb lesz az eddig bemutatott chipekbe szánt Xe LP vagy UHD Graphics változatoknál. Jó eséllyel itt is a nyolcmagos chipekről van szó, ezek kaphatják majd meg az izmosabb integrált vezérlőt, bár ennek pontos specifikációjáról még nem elérhető hivatalos információ, így nem tudni, hogy a feldolgozóegységek számát növelik, avagy az órajel felsrófolásával szeretnének nagyobb teljesítményt kipréselni abból.

Az év vége felé futhatnak majd be az említett nyolcmagos chipek, az Intel egyelőre csak arra tett ígéretet, hogy belátható időn belül további részleteket osztanak majd meg velünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!