Berta Sándor

Alacsony költség mellett magas adatátviteli sebességet nyújt a 6G

Miközben a világ még csak most áll át az 5G-re, a háttérben már gőzerővel zajlik a következő generációs szabvány kidolgozása.

A Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) által kifejlesztett koncepció alacsony költségek mellett magas adatátviteli sebességet tesz lehetővé. A szakemberek az eddigi tesztek során a legnagyobb adatátviteli sebességet érték el a terahertzes kommunikációban.

A jövőbeli 6G-hálózatok sok kis méretű adóból fognak állni. Christian Koos, a KIT professzora ezt azzal indokolta, hogy így lehet sok embert kiszolgálni és ezzel párhuzamosan nagy adatmennyiségeket is viszonylag gyorsan továbbítani. Ahhoz, hogy a kis méretű adók vezeték nélkül összeköthetők legyenek, a kutatók terahertzes frekvenciák használatát tervezik.

A KIT munkatársai most egy újszerű koncepcióval álltak elő, amelynek segítségével megvalósítható egy egyszerű és olcsó terahertzes vevőegység. Az eszköz egyetlen diódából áll és azt egészíti ki a különleges jelfeldolgozó eljárás. A kísérletekből kiderült, hogy ilyen módon 0,3 THz-en 115 Gbps-os adatátvitel valósítható meg 110 méteres távolságra.

A 6G legnagyobb előnyeit a nagyobb adatátvitel, a rövidebb késleltetési idők és a nagyobb sűrűséggel telepíthető végfelhasználói eszközök jelentik. Emellett a szabványba integrálják a mesterséges intelligenciát azért, hogy a segítségével koordinálhatók legyenek például a dolgok internete készülékek vagy az autonóm járművek.

A kínai illetékesek már 2018 novemberében megkezdték a 6G kidolgozásának előkészítését. Tavaly júniusban a Samsung vezetői is a 6G-n gondolkoztak, míg Dél-Korea a szabvány megvalósíthatóságát tanulmányozta. A Samsung júliusban úgy vélte, hogy 10 éven belül jöhet a 6G.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tntmaxy #4
    Amennyiben frekvencia interferencia konvergenció (röviden: fikció) lépett fel, én a feleséged helyében wifi távirányítással belehajtottam volna a bobcattel a szomszéd házába. :-)
    Utoljára szerkesztette: Tntmaxy, 2020.09.24. 18:44:22
  • t_robert #3
    Ez pontosan a széle az infra tartománynak. az infra tartomány több részre van felosztva és elméletben a 0,75 - 1000 mikrométeres hullámhosszot használják. a 1000 mikrométer az pont a 300 Ghz vagy a 0,3 Thz....
  • gosub #2
    Nálunk meg a feleségem online tanított volna mikor jött a szomszédba egy Bobcat és mikor tolatva sípolt a tolatásjelző használhatatlan lett a wifi. Egész délután ment-tolatott, a tanóráiból nem lett semmi,
  • kvp #1
    Na jo, ez mar majdnem infravoros feny, ennyi erovel siman hasznalhatnanak infralezereket is a tornyok kozti adatatvitelre, mig sima szort infrafrenyt a kommunikaciora. Ha mar mindenkeppen melegiteni akarjuk a kornyezetet es az embereket, akkor legalabb olyan modon kellene, ami ellen konnyebb vedekezni. (infraszuronek jo a sima ablakuveg is, az adok es a vevok is olcsobbak mint a near infrared tartomanyhoz keszultek)

    Egyebkent minel magasabb a frekvencia, annal erzekenyebb a rendszer az ado es a vevo kozti zavarokra, ilyen magas frekvenciakon mar a levegoben levo vizgoz vagy por is hatekonyan blokkolja a sugarzas nagyreszet.

    ps: Egy erdekes elonye van ezeknek a nagy frekvenciaknak, hogy ezekhez mar leteznek olyan okos anyagok, amik lathatova tudjak tenni a fenyt, tehat kvazi elektronika nelkul lathato fennye konvertalhato veluk a minket korulvevo elektromagneses ter. Egy hazibarkacs mechanikus scanner-rel egyebkent wifi-t is fotozott mar egy amator youtube-os csapat.