Gyurkity Péter

Kétséges az fitneszkarkötők pozitív hatása

Az információmennyiség megugrása ugyanis komoly aggodalmat válthat ki.

Az okoskarkötők az utóbbi 8-10 évben meglehetősen népszerűvé váltak, ilyen és ehhez hasonló viselhető kütyüket egyre gyakrabban látunk az aktív életet élők eszköztárában. Egy új tanulmányban most arra figyelmeztetnek, hogy az egyértelmű előnyök mellett negatívumokat is találunk ezen a területen, mégpedig leginkább a szívproblémákkal küzdők kategóriájában.

A napokban közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy a szakemberek, a Koppenhágai Egyetem munkatársai, olyan vizsgálatokat végeztek el, amelyekben összesen 27, különféle szívproblémákkal élő személy szokásait, viselkedését, valamint a karkötők alkalmazásának következményeit vették közelebbről szemügyre. Az már korábban is egyértelműnek tűnt számukra, hogy a fitneszeszközök viselése, az azok által szolgáltatott részletes adatok kedvező hatással lehetnek a páciensek életére, hangulatára, hiszen itt a szívritmus, a fizikai aktivitás, valamint az alvás mennyisége és minősége kapcsán is fontos számokat láthatunk minden nap. Kiderült viszont az is, hogy negatív következményekkel is számolnunk kell, legalábbis ami a hangulatot illeti.

Amennyiben ugyanis a valamilyen ismert egészségügyi problémával (jelen esetben szívgondokkal) küzdő személy számára kedvezőtlen (vagy éppen neki nem tetsző) adatokat lát a viselhető eszközön, ez komoly aggodalmat válthat ki, ami pedig tovább rontja a helyzetet. Az információmennyiség megugrása tehát kifejezetten rossz hatással is lehet ránk, amit elsősorban az a tény vált ki, hogy ezen kütyüket nem a meglévő krónikus problémák kezelésére, hanem pusztán a sport- és fitnesztevékenység mérésére találták ki. A felhasználók tehát nem kapnak segítséget az általuk látott részletes adatok megfelelő értelmezésére, ez pedig sokszor félrevezeti őket, felfokozva a meglévő aggodalmat, tovább rontva a pszichés helyzeten.

A megvizsgált Fitbit-karkötők és okosórák jól látható módon ösztönzik a tulajdonosokat a nagyobb aktivitásra, az általában javasolt napi 10 ezer lépés elmaradása azonban bűntudathoz vezetett, ami nem feltétlenül pozitívum.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SanMaster #2
    Ezt a faszságot!? Nehogy már mozogjál! Ki a faszom ír le ilyen baromságokat?! A Koppenhágai egyetem szakértőit tarkóba kéne lőni, a jó kurva anyjukat, hogy ezért még pénzt is kapnak...
  • csulok0000 #1
    Ekkora kamu címet.