Berta Sándor

Online boltot indított a Beyond Meat

Az amerikai startup több szempontból is mérföldkőhöz érkezett.

A Beyond Meat növényekből készít húspótló termékeket és májusban - a korábbi esztendő hasonló időszakához képest - 264 százalékkal nőtt a bevétele. Nem véletlen, hogy a vállalkozás most látta elérkezettnek az időt a saját internetes üzlete és a házhozszállítási szolgáltatása elindítására.

Charles Muth, a cég növekedésért felelős vezetője közölte, hogy hosszú távon arra fogják felhasználni az oldalt, hogy bemutassák az új termékeiket. A portál lehetővé teszi, hogy rugalmasak és gyorsak legyenek, ezenkívül annak segítségével felismerhetik, hogy miként változnak az ügyfelek vásárlási szokásai. Az ajánlataik különösen azoknak a vásárlóknak előnyösek, akik nem egy szupermarket közelében élnek.

A vállalat a második negyedévben több mint 100 millió dolláros rekordbevételt ért el, ennek ellenére az időszakban lévő befektetései miatt összességében 10,2 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el. Többek között 6 millió dollárt kellett fizetnie olyan termékek újracsomagolásáért, amelyeket eredetileg éttermeknek szánt. Az érintett árucikkeket végül szupermarketeknek kellett eladnia. A társaságnak mindenesetre új bevételi források után kell néznie.

Online szállításokra egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államok területén kerül majd sor. Mivel bizonyos termékek, például a Beyond Burger az európai szupermarketekben is kaphatók, ezért a tervek között szerepel egy európai internetes üzlet nyitása is. A Beyond Meat az online boltját egyébként elsősorban tesztkonyhaként akarja használni azért, hogy az új termékeit népszerűbbé tegye.

A Beyond Meat mellett számos startup készít mesterséges húsokat. Köztük vannak a Memphis Meats, amelybe 2017-ben Bill Gates is befektetett, valamint a Super Meat és a Redefine Meat nevű izraeli vállalkozások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!