Berta Sándor

Törölte dolgozói chat­beszélgetéseit a KPMG

A könyvvizsgáló és tanácsadócégnél csupán egyetlen alkalmazott chatszövegeit akarták eltávolítani, de picit elvétették a célt.

A KPMG véletlenül kitörölte 145 000 dolgozója chatbeszélgetéseit. A legnagyobb problémát nem csupán a fájlok eltávolítása jelenti, hanem az, hogy azokat semmilyen módon sem lehet újra elővarázsolni - minderről a The Register tudósított egy olyan belső e-mailre hivatkozva, amelyet ismeretlen személyek juttattak el a szerkesztőségnek. Az elektronikus levélben John Applegate, a KPMG globális IT-vezetője hívta fel más IT-menedzserek figyelmét a problémára.

Mint kiderült, a vállalat globális technológiai csoportja csak egyetlen munkavállaló chatbeszélgetéseit akarta kitörölni, mert azok nem voltak összhangban a belső adattárolási irányelvekkel, de valami hiba csúszott az intézkedés végrehajtásába. Gyorsan tisztázódott, hogy egyértelműen emberi tévedés történt és a kijelölt tartalmak közé került a belső Teams-csoport mind a 145 000 tagjának a szöveges kommunikációja. Applegate kifejtette, hogy a fájlok végérvényesen elvesztek, mert a Microsoft megerősítette, hogy az adatok nem állíthatók helyre. Öröm az ürömben, hogy csak a személyes chatbeszélgetéseket távolították el, az üzleti megbeszéléseket nem.

A The Register kérdésére a KPMG két szóvivője azt közölte, hogy semmit nem tudnak Applegate leveléről, de ennek ellenére meg akartak bizonyosodni a dokumentum valódiságáról. Később a társaság már nem akarta kommentálni az esetet. Belső források szerint azonban folyamatban van az ügy kivizsgálása és a KPMG a Microsofttal közösen keres megoldásokat bizonyos eljárások automatizálására, hogy a jövőben ki lehessen küszöbölni a hasonló emberi hibákat. Különböző regionális IT-vezetők ugyanakkor már korábbi egyeztetéseken rámutattak, hogy a személyes chatbeszélgetéseket nem kellene a fontos üzleti információk megosztására felhasználni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AcsMarci #4
    Az mondjuk érdekes, hogy az egész sztori kapcsán fel sem merült, hogy honnan tudhatták a cégen belül mások, hogy mi van az illető magánbeszélgetéseiben. Valószínűleg tiltott megfigyelést alkalmaztak vagyis az lenne a helyes, ha a vezetőket szépen bevágnák egy cellába.
  • kvp #3
    Ez ceges adminisztratori hiba lehetett. A microsoft a facebook-kal es a tobbi platformmal ellentetben engedelyezi a vegleges es visszavonhatatlan adattorleseket, joreszt azert, hogy egy ceg (vagy allam, lasd jedi) szukseg eseten el tudja tuntetni a ra kompromittalo adatokat. Ez a facebook messenger eseten (amikor a vezetok beszelgeteseit akartak torolni egy szenatusi adatigenyles elott) adatbazis leallast igenyelt.

    Na most a hiba az volt, hogy nem volt offline biztonsagi masolat a teams-es beszelgetesekrol, mert megbiztak a felhoben. A microsoft maga pedig nem tart offline biztonsagi masolatot a teams-es adatbazisokrol. (leginkabb a fenti ceges adattorlesi lehetoseg miatt, de az europai adatvedelmi szabalyokat sem akarjak megszegni, szemben pl. a facebook-kal) Mondhatnak, hogy nem bug, feature.
  • mortep #2
    A Microsoft lenne a kulcsszó... az azure cloud-ban nekem is váltak köddé adataim, bezzeg mikor vásárlásról volt szó, akkor záproztak a #safety, #backup jelszavak.

    Egy kissebb szolgáltatónál, az előző esettel ellentétben, saját hibából adódóan, szintén történt adatvesztés... a supportal való egyeztetés után egy óra múlva vissza volt varázsolva az egész.
  • Tetsuo #1
    Ez valami vicc lehet - gondolom.