Szekeres Viktor

Az új BTS-film is látható lesz a magyar mozikban

Szeptemberben érkezik a BTS - Break The Silence: The Movie.

2019 augusztusában hazánkban is bemutatásra került a Pannonia Entertainment jóvoltából a BTS „Bring The Soul: The Movie” című koncertfilm, és a forgalmazó tájékoztatása szerint az ősz beköszöntével a BTS hét tagja újra feltűnik a mozivásznakon, ugyanis 2020. szeptember 10-étől, a világpremierrel egy időben, szeptember 24-ig játsszák majd a mozik a csapat Break The Silence című új koncertfilmjét. Íme az előzetes.


A filmben a bandát a Love Yourself: Speak Yourself világ körüli turnéjuk helyszíneire kísérik el a kamerák, melyek közt Los Angelest, Chicagót, New Yorkot és Párizst éppúgy megtalálhatjuk, mint Oszakát vagy épp Szöult. A hivatalos tájékoztatás szerint "a filmben részleteket láthatunk a látványos koncertsorozatból, valamint bepillanthatunk a kulisszák mögé is. További különlegességet jelent, hogy a tagok beszélnek a kezdetekről vagy épp arról, mit jelentenek számukra a többiek és a BTS, sőt megosztják velünk legszemélyesebb történeteiket is – olyanokat, amelyeket eddig még soha, sehol nem meséltek el."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!