Berta Sándor

A Huawei elleni bojkott befejezéséért lobbizik a Qualcomm

A társaság érvekkel igyekszik meggyőzni az amerikai kormányt.

Az Intel és a Xilinx mellett a Qualcomm is lobbizott már tavaly júniusban azért, hogy Washington enyhítsen a Huawei elleni bojkotton. A cégek azzal érveltek, hogy az alkatrészek szállítása egészen biztosan nem jelent veszélyt az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonságára, a komponensekről való lemondás viszont nagyon is komoly károkat okoz az amerikai gazdaságnak. Az érvelést akkor megerősítette a Semiconductor Industry Association (SIA) nevű szervezet is. A kérések nem hatották meg Donald Trump elnököt és a kabinetjét, s ezek után nem lehetett csodálkozni azon, hogy a hozott intézkedéseket májusban nem csupán meghosszabbította az USA, hanem jelentős mértékben bővítette is.

A Qualcomm most újabb érvekkel próbálta meggyőzni Washingtont. A társaság azt hangsúlyozta, hogy ha Donald Trump nem vet véget a Huawei elleni bojkottnak, akkor a vállalat elbukhat egy 8 milliárd dolláros piacot, amelyen a Huawei szerepét a dél-koreai Samsung Electronics és a tajvani MediaTek veszi át. Egy ilyen fejlemény pedig egyáltalán nem szolgálja az amerikai érdekeket, ráadásul nagyon komoly károkat is okozhat az amerikai gazdaságnak.

A benyújtott javaslattervezet alapján a Qualcomm elsősorban azt szeretné elérni, hogy legalább System-on-Chipeket (Soc) szállíthasson a Huawei 5G-kompatibilis okostelefonjaihoz. Az érvelést támasztja alá, hogy a Samsung már be is rendezett egy olyan gyártósort, amely csak az európai és a japán beszállítók alkatrészeit készíti, míg a MediaTek a The Wall Street Journal kérdésére válaszul közölte, hogy az 5G-technológiába való befektetései lehetővé teszik, hogy világszerte szerezhessen ügyfeleket.

A Qualcomm leszögezte, hogy a politika masszív pénzügyi lehetőségeket teremtett a két külföldi vetélytársa számára. Ez pedig az amerikai érdekek szempontjából elfogadhatatlan. A gyártó meg akarja akadályozni, hogy a Samsung és a MediaTek profitáljon a kínai konszernnel való lehetséges együttműködésből. Továbbá rámutatott, hogy a bojkott miatt az amerikai cégek és az USA is komoly lépéshátrányba kerülhetnek a külföldi, elsősorban kínai konkurensek mögött az 5G területén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!