Berta Sándor

A Google - Fitbit üzletet vizsgálhatja az EU

Az eljárásra azért kerülhet sor, mert az Európai Bizottságot nem győzte meg a keresőcég ígérete.

A Google tavaly novemberben döntött úgy, hogy megveszi a Fitbitet. Júliusban kiderült, hogy húsz egyesült államokbeli, európai, latin-amerikai, kanadai és ausztráliai szervezet közös nyilatkozatban azt sürgette, hogy az illetékes versenyfelügyeletek adatvédelmi és versenyjogi okokból ne engedélyezzék a tranzakciót. A csoportok többek között azt taglalták, hogy ha a Google hozzáférhet a Fitbit egészségügyi adatbázisához, akkor még inkább növelheti az egészségügyi szektorban az adathatalmát, hiszen több millió felhasználó bizalmas információihoz juthat hozzá.

A társaság már tavaly igyekezett mindenkit biztosítani arról, hogy nem igazán érdeklik az egészségügyi adatok azért, hogy azokat összekösse a többi ügyfele információival vagy hirdetési célokra felhasználja, sokkal inkább a hardverekre akar összpontosítani.

Most a Reuters bennfentesekre hivatkozva azt írta, hogy az óriáscég ígérete nem igazán győzte meg az Európai Bizottságot, amely mindenképpen meg akarja vizsgálni a tranzakciót és annak körülményeit. A testület ezért a jövő héten már le is akarja zárni az ügyben az előzetes vizsgálatait, majd azokat egy 4 hónapon át tartó átfogó eljárás követheti, amelynek keretében a szakemberek megállapítják, hogy a Google milyen mértékben tudná használni a Fitbittől megszerzett egészségügyi adatokat.

Az Európai Bizottság egyelőre nem akarta kommentálni a kiszivárgott információkat, míg a Google megerősítette a korábban elmondottakat, hogy a hardverekre és nem az adatokra akar összpontosítani. A vállalat szóvivője hangsúlyozta, hogy úgy gondolják, hogy a saját és a Fitbit hardver-erőfeszítéseinek ötvözése növelheti a a versenyt a szektorban, előnyös lehet a fogyasztók számára, továbbá jobbá és olcsóbbá teheti a következő generációs készülékeket.

A tavaly novemberben bejelentett üzlettel a Google gyakorlatilag az Apple, a Huawei, a Samsung és a Xiaomi mellé zárkózhat fel harmadik meghatározó szereplőnek a fitneszkarkötők és az okosórák piacán. A tranzakciót bírálók attól tartanak, hogy a felvásárlással a Google az eddiginél nagyobb mértékben uralhatja az online keresési piacot és még több adatot szerezhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!