Szekeres Viktor

Kiderült, hogy ki lett volna a főgonosz a Suicide Squadban

Nem Incubus volt a fő szemétláda az ÖO-ban.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy amikor megjelent a Suicide Squad első előzetese a Comic Conon, sokan beindultak a láttán, ugyanis egy kifejezetten komor filmet láttak maguk előtt - a korszellemnek megfelelően. Azonban végül a Suicide Squad mégsem olyan lett, mint azt a trailer beharangozta, s mint azt David Ayer, a film rendezője elismerte, a film hangvétel-váltásának az egyik oka a Batman v Superman kritikai fogadtatása volt, a másik pedig a komikusra és brutálisra hangszerelt Deadpool hatalmas anyagi sikere.

Egy Twitteres kérdésre a rendező azt is elmondta, hogy eredetileg a forgatókönyv szerint egy paradémon boss fight lett volna a film végén, és ezek a paradémonok másképp néztek volna ki, mint Zack Snyder utolsó DC-s filmjeiben - ennek fényében nem meglepő, hogy ennyire pofátlanul kevés játékidőt kapott és jelentéktelen volt a Suicide Squadban Incubus, hiszen nem ő volt tervbe véve, mint kiemelt rosszfiú.

Azok után egyébként, hogy a Warner Bros. bejelentette, hogy 20-30 millió dollárból elkészít a Justice League rendezői változatát, a rajongók joggal bízhatnának abban, hogy a Suicide Squad is "erre a sorsra juthat", főleg, hogy David Ayer szerint az összeg töredéke elég lenne hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!