Berta Sándor

A célpont az agy

Az emberi gondolkodás megfejtése alapjaiban változtathatja meg az életvitelünket.

Bryan Johnson amerikai vállalkozó megalapította és felépítette a Braintree nevű céget, amely az elektronikus kereskedelmi vállalatoknak kínált mobil- és a webes fizetési rendszerek kifejlesztésére specializálta magát. Az üzletember 2013-ban 800 millió dollárért eladta a vállalkozást az eBaynek, majd létrehozta a Kernel nevű társaságot, amely fejlett neurális interfészek megalkotásán dolgozik. A menedzser most bejelentette, hogy a vagyonából 100 millió dollárt áldoz egy megfelelő számítógép-agy interfész kifejlesztésére.

"Miután a Braintree-t sikeresen eladtam, sokáig gondolkoztam azon, hogy miként tudok személyesen segíteni az emberiség sorsának előremozdításában. Olyan lehetőségek vannak előttünk, amiket még elképzelni sem tudunk. Ezzel egy időben viszont számos olyan problémával is szembe kell néznünk, amelyek mindenképpen meg kell oldanunk. Olyasmit akartam találni, amellyel mind a két dolgot alapvetően befolyásolni tudom és felgyorsítani."

"Több éven át tanulmányoztam az emberi agyat, több száz beszélgetést folytattam szakértőkkel, akikkel vitatkoztam is, s arra jutottam, hogy a dolgok gyökere az elménkben rejlik. Abban, hogy miként viselkedünk egymással, miket teszünk vagy nem teszünk, illetve ott a miért kérdése is. A gondolkodásunk irányítja a gazdasági döntéseket, a párkapcsolatokat, a klímaváltozás kezelését és a mesterséges intelligencia fejlesztését. Az elménk a szemeink mögött rejlik. Arra vagyunk polarizálva, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozunk többet, amelyeket látunk. Hiszem, hogy óriási esély van a gondolkodásunk láthatóvá tételére és hogy kiderítsük azt, miért viselkedünk úgy, ahogy" - jelentette ki Bryan Johnson.

A vállalkozó szerint a számítógép-agy interfészek számos módon már ma is megvalósíthatók. Az egyiket az elektródák jelentik, de ott az elektroenkefalográfia (EEG) és a funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fRMI) is. Az utóbbi egy csodálatos dolog, de mögötte egy több tonnás gép található, amely akár 3 millió dollárba is kerülhet. Az EEG olcsó, de a jele gyenge, tehát mindegyik megoldásnak van pozitív és negatív oldala. A nagy kihívást az jelenti, hogy egy olyan technológiát találjanak, amely megfizethető és emellett jó jelminőséget is kínál, ráadásul viszonylag sok ember által használható is. Az általa elképzelt rendszer olyan, mint egy sisak, amely nem invazív, vagyis nem akarnak közvetlenül fizikailag az agyba behatolni. Biztos abban, hogy a jövőben lesz több invazív megoldás is, de addig is lesznek olyan dolgok, amelyek jelentős mértékben javíthatnak a gondolkodás megértésén. Ezért változtatta meg ő is a vállalati stratégiáját.

"A sebészeti beavatkozáson alapuló megoldások esetében 7-10 esztendőbe telik, amíg azok a piacra kerülhetnek, feltéve, hogy minden rendben zajlik. Akkor jön a bevezetési folyamat, specialistákat kell kiképezni, meg kell nyerni a klinikákat és meggyőzni a biztosítótársaságokat. S ekkor már 15 évnél járunk - legalább. Olyasmit akarok kidolgozni, amely éveken belül elterjedhet. Az hajt előre, hogy a jövő még fantasztikusabb lesz annál, mint amit el tudok képzelni. Ugyanakkor óvatos optimista vagyok. Az új emberi evolúció küszöbén vagyunk. A jövő sokkal színesebb és őrültebb lesz. Sokan nem tudják ezt elképzelni, mert abból indulnak ki, hogy a tudatunk a fejlődéssel nem változik, de ez nem így van" - fejtette ki az üzletember.

A menedzser úgy véli, az emberek többsége egy gép-agy interfésztől azt várja, hogy javít az intelligenciahányadoson. Szerinte viszont sokkal inkább láthatóvá fogja tenni a tudatlanságunkat. Ő például szeretné megérteni, hogy mennyire mély az irracionalitása, mik az előítéletei és a határai. Ez sokkal értékesebb tudás. Az agyunk ugyanis hajlamos azt előadni, hogy mindig racionálisak, következetesek és logikusan gondolkodó élőlények vagyunk, ami nem igaz. Amennyiben az emberek belelátnak ezekbe a folyamatokba, akkor talán teljesen másképp fogják megoldani a problémákat vagy el is kerülhetik azokat. Egyre több összefüggésre derülhet fény.

Az emberi agy hatékony működésének árát az irracionalitásban, a torz észlelésben és a memóriában fizetjük meg. Példaként hozta fel a 9 éves lányát, aki éppen a szorzást tanulja. Egy interfész méri az agya reakcióit. Az első feladatot helyesen megoldja, mindössze 1,2 másodperc alatt. A másodikat már nem tudja megoldani és tovább is gondolkodik rajta. Egy jó interfész ezeket a folyamat feljegyzi és azonosítja, így azok kielemezhetővé válnak.

"Ez a piac természetes módon fog kialakulni. Eleinte az üzleti érdeklődőkre és megrendelőkre összpontosítunk, például egy zenei szolgáltatóra, aki jobban fel akarja mérni az ügyfelei igényeit vagy egy vállalatra, amely a tanulási, a meditációs, a terápiás vagy a fitneszmódszereken akar javítani. Ezek nyilvánvaló dolgok. Izgalmas lesz látni, hogy mik alakulnak ki akkor, ha más vállalkozók és fejlesztők is hozzáférnek az adatokhoz" - szögezte le végül a Braintree és a Kernel alapítója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    Na itt már az első három mondatban bejelzett a svindlidetektor, szánalmas...