Berta Sándor

Egyelőre lekerült a napirendről a .org csúcsdomén eladása

A kérdés néhány hétig biztosan nem merül fel.

Korábban az a döntés született, hogy a .org csúcsdoménért felelős szervezetet (PIR) az Ethos Capital nevű pénzügyi befektetőcégnek adják el, de számos neves internetes személy összefogott azért, hogy megakadályozza ezt a lépést. A csapat társvezetője Katherine Maher, a Wikimédia Alapítvány vezérigazgatója, míg a tagok között van Michael Roberts, a doménnevek kiosztásáért felelős Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) alapító elnöke és Esther Dyson, az ICANN egykori vezetője. Az elképzelést támogatja az Electronic Frontier Foundation (EFF) is. A kezdeményezés február elején váratlan segítséget kapott az ICANN ellenőrzéséért felelős kaliforniai államügyészségtől és annak vezetőjétől, Xavier Becerrától.

Becerra és a hivatala az azóta eltelt időben komoly aggályokat fogalmazott meg a tervezett lépéssel kapcsolatban. Az ICANN ezért úgy döntött, hogy egyelőre - május 4-ig - leveszi a napirendjéről a kérdést. Mindenesetre, amíg az ICANN nem határoz és nem szavazza meg a .org csúcsdomén eladását, addig az üzlet nem is valósulhat meg.

Becerra az ICANN-nak írt levelében azt taglalta, hogy a tranzakció azt eredményezné, hogy a világ második legnagyobb doménregisztrációs adatbázisát átjátszanák egy nyereségorientált pénzügyi befektető kezébe. A kaliforniai államügyészség vezetője később a The Registernek azt nyilatkozta, hogy az ICANN-t arra szólítja fel, hogy semmiképpen se szavazza meg az üzletet. Hozzátette, hogy a szövetségi államban egy olyan internetért küzdenek, amely mindenkit kiszolgál és egyszerűen aggódnak amiatt, hogy ez az átadás-átvétel a nyereségeket a közérdek fölé helyezi.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    A meglevo es bejaratott domain nevek miatt. Ezeket at lehet allitani, de az emberek akkor is a regi neven fogjak keresni. Ennel egyszerubb ha a szolgaltatok domain szerverei ezeket a kereseket nem a nemzetkozi TLD-k fele kuldik, hanem a nemzeti fele. Egyfajta alias-kent. Tovabba igy ha a TLD-k kozzul kiesik egy vagy torolnek egy domain-t, attol meg a tartalek szervereken megmarad az adat es tovabbra is az eredeti szerverek fele tudjak kuldeni a forgalmat, akar kulfoldre is.

    Ebbol lehetne epiteni egy elosztott TLD rendszert, ahol minden szolgaltatonak van sajat masolata az osszes TLD adatbol es idonkent frissitik az eredeti forrasbol zone transfer-rel. (amit ujabban szinte mindenutt letiltanak kulso felek szamara) Pedig ezzel minden TLD kepes lenne minden masik feladatat is automatikusan atvenni, tehat nem lehetne viszonylag konnyen kiutni a DNS root szervereket.

    Persze onnantol nem igazan tudna ertekelheto anyagi bevetelt generalni egy TLD regisztator es egy fuggetlen nemzetkozi testuletnek kellene eldontenie a vitas eseteket. Most a TLD kezeloje dont es eleg nehez beperelni, mert mivel magan szolgaltatas, ezert nem koteles penzert sem kiszolgalni mindenkit. A facebook is igy donthet rola, hogy mit enged es mit nem. Pl. a neki bevetelt hozo gazdasagi csalokat engedi, az antiglobalista politikat meg uldozi es ezt az USA-ban teljesen legalisan megteheti, mert maganceg. Na most ugyanezt kepzeljuk el a .org domain-ek kozott ideologiai alapon valogato, perelhetetlen maganceggel. Aki nem engedelmeskedik annak eladjak a DNS cimet masnak rendszerben.
  • Tetsuo #3
    Ha az angoloknál védelmi okokból volt kötelező a .co.uk, akkor minek ahhoz extra szerver? Elég lenne a .hu vagy a .ru domént kötelezővé tenni. Nem?
  • kvp #2
    Mar megtettek. Egy ideje barki regisztralhat ujakat. Itt az a lenyeg, hogy mar evtizedek ota mukodo oldalak feje folul adnak el a szolgaltatot. Kb. mintha az Apple megvenne a .com domain-t es onnantol napi 1 milliard dollarra emelne a microsoft.com es az amazon.com mukodtetesi dijat. Nem lenne vicces es valami hasonlot lepnenek meg a nonprofit .org-os domain-ekkel ha nem lenne ekkora a tiltakozas. Alapvetoen a nonprofit TLD-k szolgaltatoi nem lehetnek profitalapuak, mert azzal piaci alapon gatoljak a nonprofit mukodest. Jelenleg amerikaban ez ugyan nem etikus, de legalis.

    ps: Jo megoldas lenne ha minden orszagnak lenne sajat TLD szervere, amin felul tudnak irni az amerikai szolgaltatok adatait (tehat nem csak a sajat orszag domain-juket tudna kezelni). Kinaban alapbol ilyen van, de az oroszok is beuzemeltek egyet, csak azert, hogy a sajat oldalaikat ne tudjak letiltani az orosz allampolgarok elol. Normal uzemben az amerikai szerverek valaszolnak, kiveve ha valamiert nem, akkor az orosz cache-bol erkezik a belfoldi cim. A vilag tobbi resze is meglephete, igy egy esetleges blokad vagy egy maganceg akcioja nem veszelyeztetne a mukodesuket. A briteknel es a japanoknal pont ezert volt egy idoben kotelezo mindent a sajat nemzeti domain ala regisztalni, tehat a bbc.com helyett bbc.co.uk ala, igy biztosan orszagon belul maradt a domain szerver. Sajnos mostanra mar ok is lazitottak ezen a szabalyon.
  • Tetsuo #1
    A helyükben kitalálnék újabb "csúcsdoméneket" majd eladnám azokat is.