Berta Sándor

Felismeri a vezetőjét a Volvo koncepció­autója

A gyártó a fenntarthatóságot igyekezett ötvözni a digitális technológiákkal és a korszerű dizájnnal.

A Volvo márkájának számító Polestar Precept nevű modellje több szempontból is érdekes. Az első, hogy a belső tér kialakításakor a mérnökök lemondtak az állati eredetű anyagok, például a bőr használatáról, ezért az ülések és a fejtámlák egykori PET-palackok felhasználásával lettek kialakítva. Az üléseket 3D-eljárás segítségével egyetlen fonalból kötötték, hogy minél kevesebb anyag menjen kárba, a padlóburkolatok pedig újrahasznosított halászhálókból készültek. A belső térben felhasznált anyagok között megtalható a len is. Az alkalmazott kompozitokat a Bcomp nevű svájci cég bevonásával készítette a Volvo, így a belső tér borítása fele annyira nehéz, mint ha hagyományos anyagokból alakították volna ki.

A fedélzeti informatikai és szórakoztató rendszer a Polestar 2 modellben lévő szoftver továbbfejlesztett változata és az Androidra épül. A rendszert két képernyő teszi teljessé. A sofőré egy 9 hüvelykes függőleges kijelző, amelyen a különböző műszerfali adatok (sebesség, megtett kilométer stb.) olvashatók, míg a középen elhelyezett és a tartalmak megjelenítésére szolgáló érintőképernyő 15 hüvelykes. A fedélzeti rendszer felismeri a vezetőt és az okoskulcsa segítségével átveszi a személyes beállításait és tartalmait. A 15 hüvelykes érintőkijelzőt szenzorokkal egészítették ki, amelyek az autós kezének pozíciójához igazodnak és már akkor felismeri az illető, ha közeledik a járműhöz. Az integrált szolgáltatások között vannak videostream-ajánlatok, de azok csak akkor érhetők el, ha a gépkocsi áll.


Az alkalmazott megoldások között vannak a Google Asszisztens; a szemmozgást követő rendszerek, amelyeknek köszönhetően részletesebben jelennek meg a kijelzőkön az információk, ha épp odafigyel a vezető és nagyobb méretben, ha az utat nézi; a Google Térképek, az ADAS nevű fejlett vezetősegítő rendszer, az üvegtetőbe integrált Light Detection and Ranging (LiDAR) egység.

A Polestar Precept dizájnja egyszerű és a mérnökök a fejlesztés során teljes mértékben az aerodinamikai hatékonyságot tartották szem előtt. A gyártó három alapelve a tisztaság, a progresszivitás és a teljesítmény. Ahogy Thomas Ingenlath, a Polestar vezetője fogalmazott, a fenntarthatóság területén lévő ambícióikat igyekeztek ötvözni az egyedi dizájnnal és a nagyszerű digitális felhasználói élményekkel. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Precept mikor kerülhet sorozatgyártásba és mennyi lesz a bevezető ára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wharyoo #3
    Viszont van benne függöleges (ami vízszintes) kijelzö a soförnek. Majdnem sikerült eltalálni :)
  • lwb #2
    "A fedélzeti rendszer felismeri a vezetőt és az okoskulcsa segítségével átveszi a személyes beállításait és tartalmait"

    Ezt 5+ éve tudja minden felsőkategóriás német csúcsmodell.
  • kvp #1
    Tehat kb. azt tudja amit egy atlagos Tesla tudott mar tavaly is, csak tobb benne az ujrahasznositott szemet? (es persze mivel koncepcio, ezert nem kaphato)