Berta Sándor

Időnként újra kell indítani a Boeing 787-esek fedélzeti rendszerét

A típussal kapcsolatban újabb hiba vált ismertté.

A Boeing 2007 júliusában mutatta be a Dreamlinert, amely már 2013-ban sorozatos, főként elektromos meghibásodásokat szenvedett el és akkumulátor problémákkal küzdött, majd a típus kálváriája 2014 elején is folytatódott, miután többször is csődöt mondtak a fedélzeti számítógépek. Ezt követte a 2015-ben felfedezett szoftverhiba, amely a generátorvezérlő egység kieséséhez vezethetett, mert egy belső számláló 248 nap után "túlcsordult". A gyártó akkor ezen egységek 120 naponta való újraindítását javasolta.

Most egy újabb hiányosságra derült fény. Az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) arra utasította a légitársaságokat, hogy a Boeing 787-esek fedélzeti rendszerét legkésőbb 51 naponta indítsák újra, különben - egy szoftverhiba miatt - a pilóták számára félrevezető jelzések jelenhetnek meg a képernyőkön. A felbukkanó információk tévesen adják meg a repülőgép sebességét, repülési helyzetét és magasságát, valamint a hajtóművek adatait. Ráadásul az átesésre figyelmeztető rendszerek működésében szintén problémák léphetnek fel és a fedélzeti kapcsolók is működésképtelenné válhatnak. Az új előírás április 7-én lépett életbe.

Az új hiba a Dreamliner valós idejű fedélzeti rendszerét (Common Core System - CCS) érinti, amely egy idő után már nem szűri ki az elavult adatokat, emiatt hibajelenségek lépnek fel. Amint a szakértők kimutatták, a megfelelő ellenőrzési funkció nem dolgozik megfelelően, ha a CCS több mint 51 napon át üzemel kikapcsolás vagy újraindítás nélkül. Amennyiben egy repülőgép valamelyik repülőtéri kapunál áll, akkor nem szokták lekapcsolni a fedélzeti rendszerét, hogy a földi személyzet rutinvizsgálatokat végezhessen el és kitakaríthassa a járművet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatabika #2
    Nem Windows alapú véletlenül a szoftver ?
    Ha jól emlékszem a Win98SE-nek volt egy hasonló problémája, ha túl sokáig ment újraindítás nélkül egy belső számláló túlcsordult és lefagyott. Ezt a hibát jellemzően évekkel a kifutása után fedezték fel... ;-)
  • kvp #1
    Azert az durva, hogy a tobb eves fejlesztesi ido alatt nem vegeztek egyetlen legalabb 2 honapos folyamatos tesztet sem. A los angeles-i repter rendszeret meg legalabb 48 orankent at kell allitani a tartalekra, a fo rendszert ujrainditani es visszallni, hasonlo timer bug miatt. Egyebkent a mai vilagban egy eleg nagy ido valtozo hasznalata biztositana, hogy tobbszazezer evig ne jojjon elo ilyen problema, meg persze meg is lehetne irni a kodot jol mukodore.