Szekeres Viktor

Lehet, hogy nem látjuk időben The Rock képregény-filmjét

Csúszhat a Black Adam produkciója.

Tavaly derült ki, hogy 2021-es premier lesz a Black Adam, legalábbis, hogy Amerikában 2021. december 22-én lesz a mozis premierje Dwayne Johnson képregény-filmjének, ami a Shazam spinoffjának is tekinthető. Most pedig arról számolhatunk be, hogy mindez jó eséllyel már nem állja meg a helyét, ugyanis minden jel arra mutat, hogy a koronavírus-járvány miatt a produkciót nem fogják időben elkezdeni júliusban, ami természetesen a bemutató halasztását is fogja jelenteni.

Mint ismert, a film a Shazam főhősének nagy ellenlábasáról szól, Black Adamről. Adam Sztykiel írta a forgatókönyvet (aki eddig leginkább komédiáiról volt ismert, hiszen ő készítette az NBC-re az Undateable-t, ami itthon Megdönthetetlen címmel volt látható, valamint még olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az Alvin és a mókusok: A mókás menet, A boldogító talán, illetve a Terhes társaság, de ő írta meg a Családi üzelmek 2-t is.), a rendező pedig Jaume Collet-Serra lesz.

Teth-Adam of Kahndaq, azaz Black Adam karaktere először a Marvel Family első számában jelent meg 1945-ben, és mindvégig rosszfiú, illetve antihős maradt. A karakternek Shazamhoz hasonló képességei vannak, tud repülni, erős, agilis, képes manipulálni a villámokat és varázsol is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!