Berta Sándor

Új internet­architektúrát javasolt az ENSZ-nek Kína

Egy új technológia csúcstechnikájú innovációkat tehet lehetővé.

A Huawei, a China Telecom, valamint a kínai ipari és információtechnolgiai minisztérium azt javasolták az Egyesült Nemzetek Szervezete mellett működő Nemzetközi Távközlési Egyesületnek (ITU), hogy vezesse be a New IP nevű technológiát, amely új internetarchitektúraként a nemzetállamok számára minden korábbinál egyszerűbbé tenné a lakosság internethasználatának az ellenőrzését.

A kínai konszernek a jelenleg használt TCP/IP technológiát "instabilnak" és "nagyrészt nem megfelelőnek" minősítették abból a szempontból, hogy képes-e digitális világgal szemben támasztott követelményeknek 2030-ban megfelelni. A társaságok álláspontja szerint ezzel a rendszerrel csak nagyon nehezen lehet megvalósítani az önállóan közlekedő autókat vagy a dolgok internetét. A Nemzetközi Távközlési Egyesülettől ezért azt várják, hogy hosszú távú perspektívát kínáljon és vállalja fel a jövő internetének kialakításával kapcsolatos felelősséget.

Bár a Huawei és a China Telecom hangsúlyozta, hogy az állami ellenőrzések nem képeznék a New IP részét, s a kapcsolódó szabvány kifejlesztésének globális egyetértésen kell alapulnia, számos bírálat érte a vállalatokat a javaslat miatt. Az ITU egyik névtelenül nyilatkozó brit delegáltja például kijelentette, hogy a felszín alatt komoly harc zajlik arról, hogy milyen legyen a jövő internete. Két egymással versenyző vízió van: az egyik alapján szabad és nyitott világháló kellene, amelyhez nem férhetnének hozzá a világ kormányai, míg a másik szerint a kabinetek komoly mértékben szabályozhatnák az új internetet.

Az Oxford Information Labs nevű kiberbiztonsági cég óva intett attól, hogy a New IP-t mélyen beágyazzák a jövő világhálójába, mert a kínai technológia centralizált ellenőrzésekhez vezetne mind a hálózat, mind a felhasználók vonatkozásában, s ez alapvetően hatással lenne a biztonságra és az emberi jogokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    Megneztem mi a fene ez. Hat kitalaltak egy uj ip protokollt, de az igazabol lassabb mint az ipv6. Egyetlen elonye, hogy az ip cim helyett hasznalhat dns nevet is, amit a rendszer menet kozben felold. Erre valoak ipv4/6 eseten a caching proxy-k. Utobbiakbol egyebkent tuzfal is epitheto, ha valaki akarja.

    Az osszes szerviz minoseg mezo (regi nato jelolesekkel) es meg a sok cikkben emlitett shut up uzenet (utobbi icmp source quench neven) is benne volt mar az eredeti arpanet-es ipv4 leirasban, csak senki nem tartja be. Mar az egyetemi implementaciok sem tartottak be, mert a feldolgozasuk lassitja az atvitelt. A cisco router-ei meg hirhedtek voltak arrol, hogy egyszeruen eldobaltak azokat a csomagokat, amikben barmi be volt allitva ezekbol. Ma mar legalabb joreszt atmennek a halozaton es utanna ignoralja oket minden implementacio. Innentol nem kell uj technologia, eleg lenne a regi arpanet-es szabvanyokat fegyveres erovel betartatni (talan ez kinaban meg menne is). Az ipv6-ba is bekerultek opcionalis mezokent, ugyanugy senki nem generalja es senki nem honoralja oket, meg a kinai rendszerek sem.

    A TCP levaltasara tenyleg szulethetne par uj megoldas, mondjuk TCP64 neven, mert most a 16 bites ablakmeret van felbovitve 32 bitre egy extension-nel. Na errol a kinaiak nem is irnak semmit, pedig itt lenne lehetoseg a fejlodesre. Mondjuk annyi eleg is lenne, ha minden mezo 8-16-32 bit helyett egysegesen 64 bit szeles lenne. A problema az, hogy amig minden halozati keszulek az utvonalon nem tamogatja, addig nem fog mukodni. A 32 bites window size extension is allandoan fennakadt a cisco router-eken a mult evezredben, most mar nagyjabol megy, legrosszabb esetben is 64k folottrol visszavagva 64k-1 byte-ra.

    Egyebkent az elosztott dns nem rossz otlet, de az orosz megoldas jobb es a meglevo rendszerekre is ra lehet huzni, protokollmodositas nelkul, raadasul onkentes alapon. A kinaiaknak az utobbi nem tetszik valoszinuleg. Az oroszok itt valoszinuleg a redundanciat es az ebbol fakado uzembiztossagot preferaljak a pontos szabalyozhatosag helyett, mint anno az amerikaiak az arpanet eseten.
  • mukkelek #4
    Lehet rajta röhögni de szét kéne rúgni a retkes fejüket. Megzabálnak minden mocskot minden okádékot. Itt az eredmény. Lehet javasolni kínának, hogy fogja be a retkes pofáját.
    Utoljára szerkesztette: mukkelek, 2020.04.03. 17:10:08
  • noland #3
    Aha. Be...XD
  • TokraFan #2
    +1
    Remélem beszántják őket a járvány miatt, amivel sikerült hazavágniuk az egész világgazgaságot.
  • nlght #1
    Fordítva nem lehet? Mondjuk az ENSZ javasoljon új államformát Kínának?