Szekeres Viktor

Új hírek a Mad Max Furiosa-filmről

Alakul a Furiosa-film?

Legutóbb 2017-ben írtunk arról, hogy a Mad Max: A harag útja főhősét, Furiosát alakító Charlize Theron szívesen visszatérne filmbéli karaktereként. Akkor a színésznő elmondta, hogy már három forgatókönyv is elkészült Max és Furiosa karakterének háttértörténetéről, de minden azon múlik, hogy a rendező, George Miller mihez akar kezdeni. (Érdekesség, hogy korábban egy Furiosa-előzményfilmet anime formájában is mérlegelni kezdtek, de abból a projektből nem lett semmi.)

A sok hallgatás után most arról számolhatunk be, hogy a hosszas fejlesztés, valamint a jogi problémák leküzdése után George Miller egyre komolyabban tervez a spinoffal, ami kapcsán a a Variety arról értesült, hogy egyik főszerepére a rendező Anya Taylor-Joyt szeretné megszerezni, vagy legalábbis számításba venni.

Arról felesleges írnunk, hogy maga a Fury Road mekkora siker volt, hiszen nem elég, hogy Amerikában 154, a világ többi részén pedig 225 millió dollárig jutott el. Azonban nem csak az anyagi siker miatt emlegették sokan a filmet, hanem azért is, mert 10 Oscar-jelölést kapott, amikből hatot be is zsebelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #5
    150 milliós filmet szerintem populárisnak szánnak.
  • cateran #4
    Miert, az elozo Mad Max (Fury road) kirol szolt? Birtam a filmet, de szembantoan nem Max Rockatansky a foszereploje es nem rola szol. Csak szerepel benne...
  • gombabácsi #3
    továbbá az hogy a film költségvetésének akár fele is lehet a marketing, nem minden filmre igaz, szerintem inkább a totál populáris filmekre. a kevésbé populárisakra nem költenek ennyi marketing pénzt.
  • gombabácsi #2
    ez az imdb adat, de az imdb csak a jegy eladásokat írja, a dvd, streaming stb eladások nincsenek benne:

    Box Office
    Budget:$150,000,000 (estimated)
    Opening Weekend USA: $45,428,128, 17 May 2015
    Gross USA: $154,058,340
    Cumulative Worldwide Gross: $375,209,362
    See more on IMDbPro »